A társkeresés – már ha keresni szükséges azt a társat – egyébként sem könnyű vállalkozás, gyerekkel pedig hatványozottabban kényes (és kalandos) kérdés. Egyedülálló fiatal anyaként bizonyosan senki sem törődik bele a neki szánt magányos létbe. Persze egy anya sosem magányos, ha van gyereke – mondják sokan. Részben, de csak részben – igazuk is van.
Egy férfi iránti érzelmi elköteleződés azonban kétségkívül egészen más, mint a gyermekünk iránt érzett végtelen, első látásra születő, feltétlen, soha el nem múló és viszonzott szerelem. Az egyedülálló anya státusz gyakran jár együtt magánnyal, mégis nekik legalább annyira szükségük van a szerelem és a társra, mint a párkapcsolatban, házasságban élő anya- és nőtársaiknak. Én ráadásul abszolút optimistán – kissé talán túl optimistán is – vágtam bele a “szabad” életbe. Sosem kerestem társat, mivel szentül meg voltam győződve, hogy egyrészt nem vagyok egy elveszett nő, kapcsolatfüggő meg pláne nem; másrészt pedig majd jön, ha itt lesz az ideje… A tényt, hogy van egy gyerekem – ebben a kontextusban is – mindenképpen pozitívumként aposztrofáltam, magamban is – és a férfiaknak is, természetesen. No persze lassan-lassan felismertem, hogy egyedülálló anyaságom sokkal inkább a kétséges kategóriába sorolja minden bimbódzó kapcsolatomat, minden kialakulni készülő ismeretségemet. Be kellett látnom, hogy állati nagy mázlira lesz szükségem, hogy megtaláljam a társam; továbbá azt is, hogy az út hosszú lesz.
Férfi: Meghívhatom vacsorázni?
Nő: (kissé zavart mosollyal) Igen.
F: Holnap 7-re ott vagyok magáért. Persze, ha elárulja hol lakik. (most már Ő is kissé zavarban van)
A nő megadta a címet, majd izgatottan figyelte, amint jóképű ügyfele jól szabott öltönyében és mindig sármos mosolyával felvértezve könnyed, ruganyos léptekkel az iroda ajtaja felé veszi útját. A szíve hevesen vert. A férfi joviális stílusban elköszönt az ott dolgozóktól, majd beszállt az iroda előtt parkoló sötétkék BMW-be és elhajtott.
A nő alig hitte el, hogy ez megtörtént. Régóta ismerte a különös férfit, mindig is érzett valami megmagyarázhatatlan kíváncsiságot vele kapcsolatban, de álmában sem merte gondolni, hogy egyszer őt randira hívja.
A halványan beszűrődő őszi nap a múló délutánról tanúskodott, a nő pedig már alig várta, hogy másnap a jóképű fiatalemberrel vacsorázzon. Ha tehette volna, azonnal másnapra tekeri az idő kerekét. Nem töprengett azon, hogyan alakul majd az este, hiszen addig még számtalan dolgot kellett megoldania és megszerveznie.
Miközben rohamléptekkel szaladt a busz után, a rá váró feladatokat summázta. Nevezetesen, hogy ki hozza el majd gyermekét a bölcsődéből, aki persze másnap este mással és máshol fog aludni. Sok opció nem volt, exférjét kéri meg – mint mindig. Emiatt folyamatosan lelkiismeretfurdalása volt, de kénytelen volt a dolgok másik oldalát nézni. Sajnos egyedülálló anyaként korán megtanulta, hogy az élet nem megy kompromisszumok nélkül…Végül is, talán ez az egyetlen dolog, amiért hálás volt az exférjnek. Gyerekfelügyelőként lehetett rá számítani, akár az utolsó pillanatban is… Tehát feltétlenül legyen nála az alvósmacija, a cumija, pizsama és váltás ruha másnapra… Csinos legyek, szexi, de semmiképpen sem közönséges – mit is vegyek fel? Ilyen és hasonló gondolatok jártak a nő fejében, hiszen ez a vacsora akár sorsdöntő is lehet, de mindenképpen számára fontos eseménynek számított… Még a buszról is majdnem elfelejtett leszállni, pedig sosem volt az a kimondottan szétszórt típus… Sőt! Sietős léptekkel közeledett a bölcsőde felé. Már sötétedett. Minden nap sokáig dolgozott, hiszen egyedül tartotta el a gyermekét, aki mindig utoljára jött el a bölcsődéből.
Útban hazafelé – miután pontosan leszervezett mindent a gyermekének – gondolatai elkalandoztak és már a másnapon jártak. Milyen helyes pasi… fiatal, elegáns, sokat utazik és észveszejtő a mosolya. Jóképű, jó a humora… Ezeket nyilvánvalóan senkinek, de főleg a kollégáinak nem ismerte be, akik minden alkalommal érezték a levegő vibrálását, valahányszor a férfi megjelent az irodában és laza eleganciával lehuppant a nő asztalához. Kitette a telefonját és a kulcsait a zsebéből, majd elfogadta a finom kávét, amivel minden egyes látogatás alkalmával megkínálták. VIP ügyfél volt, úgy is bántak vele. A férfi érzékien szürcsölte a finoman gőzölgő nedűt, csak úgy izzott a levegő… közben pedig spanyolországi utazását intézte… Egy Z3-as BMW legyen – jelentette ki a maga határozott, ellenállhatatlanul vonzó stílusában. Élénken élt a nő emlékeiben minden egyes látogatás, ez a bizonyos is, no meg a legutóbbi, amin váratlanul meghívta őt vacsorázni Mr. Férfi.
Boldog várakozással játszott gyermekével, aki még este is fáradhatatlanul igényelte édesanyja társaságát. A szokásos esti rutin után gyermeke a szoba egy függönnyel elválasztott részében már édesdeden aludt. Bekapcsolta a TV-t, ellenőrizte, hogy nem szűrődik-e be túlságosan a fény. Csendben rendet rakott a pici lakás 20 négyzetméterén. Nagyobbat nem engedhetett meg magának. Amint a helyére került minden, egyre növekvő izgatottsággal gondolt a másnap estére, részben amiatt is, hogy a válása óta eltelt 1 évben nem volt ideje mással foglalkozni, mint élete újjáépítésével. Kicsit kiesett a női szerepből, így még csak a kilátásban levő vacsora(randevú) meghívás gondolata is örömmel töltötte el. És persze izgalommal, mert mint minden nő, ő is roppant mód vágyott arra, hogy nőként nézzen rá egy férfi. Dicsérje, csodálja őt… Feltett szándéka volt, hogy másnap teljesen elbűvöli a férfit. Alapvetően nem ez a típus volt, de a válás kudarca mélyen érintette őt, főképp érzelmileg. Nagy mélypontokon lendült át, jó ideje egyedül élt; ez a férfi pedig olyan hatással volt rá, hogy egyszerűen akarta őt. Egyetlen dolog nem érdekelte: a pénz. Talán emiatt is volt végképp nyugodt. A férfi egyébként láthatóan jómódú volt, az öltönye, a cipője és az autója erről kellőképp sokat árult el…
Egy fekete, ujjatlan, térdig érő ruhát választott, szolid, ámde sokat sejtető dekoltázzsal. Magassarkút húzott, feldobott egy elegáns esti sminket, vállára egy finom sálat terített. Érezte, ahogy a puha anyag finoman simogatja a bőrét. Fogalma sem volt, hova mennek vacsorázni, de valahogy azt érezte, egészen biztosan egy trendi helyre. Felvette a kabátját, még egy leheletnyi parfümöt hintett magára és határozott léptekkel elindult lefelé a lépcsőn. A szíve a torkában dobogott, amint kilépett a kapun és megpillantotta a néhány méterre, a lámpa alatt parkoló autót. A férfi – ahogy meglátta a nőt, gyorsan kipattant az autóból és udvariasan ajtót nyitott a nőnek.
F: Jó estét! – mondta huncut mosollyal a szája szegletében.
N: Önnek is! – válaszolta a nő, majd mosolyogva beült az autóba, a kellemes hőmérsékletűre előmelegített bőrülésbe.
Folyt. köv.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: