Az egyedüllét minden nőnek mást jelent, hiszen másként viszonyul a kérdéshez egy tudatosan egyedül élő, a szingli-létre kényszerült, egy elvált, egy özvegy, egy társas magányt választó nő; egy áldozat típusú nő, egy külföldön élő diplomata feleség, vagy egy expat itthon maradt felesége. Megannyi élethelyzet és történet, éppen ezért nem is lehet örök érvényű és kizárólagos következtetéseket levonni a körülöttünk tapasztalható formációkból. Ráadásul nagyon sokan egyszerűen képtelenek egyedül élni, ezért aztán görcsösen ragaszkodnak társukhoz, a házasságukhoz, kapcsolatukhoz, függetlenül attól mennyire boldogtalanok épp, vagy már oly régóta. Mások hasonló indíttatásból lázasan keresnek, regisztrálnak, vadásznak, megalkusznak vagy megalázkodnak – vérmérséklettől függően. Szomorú az élete azoknak, akik rettegnek a magánytól, ami éjjelenként az ágyuk szélén ülve várja a reggelt.
Semmiképpen sem kampányolnék egyik oldal mellett és ellen sem, hiszen mindenkinek szuverén joga a saját élete döntéseit meghozni és/vagy élni azt az életet, ami megadatik. Nem ítélem el – hisz hogyan is tehetném – a kurvákat, a kapcsolatfüggőket, az eszkort-lányokat ésatöbbi, noha jómagam sosem voltam egyik sem. Ráadásul ez a poszt nem is ezért született meg bennem. Sokkal inkább más okokból. Nevezetesen, hogy szeretnék bátorítást adni azoknak akik épp feladni készülnek, másrészt bepillantást engedni a boldog párkapcsolatban élőknek egy olyan területre, melyet valószínűleg csak hírből hallanak.
Ezúttal nem az egyedüllét nehézségeit, kihívásait, könnyekkel teli vagy küzdelmes napjait szeretném taglalni, mert az annyian és olyan sokszor megtettük már. Hozzáteszem a témának egyébként (sajnos) abszolút létjogosultsága van.
Sokkal inkább szeretném felidézni magam és megmutatni mások számára is, hogy az egyedüllétnek – ezúttal kizárólag az anya szemszögéből nézem a dolgokat – igenis vannak pozitív hozadékai; az egyedüllét tanít, változtat, ad és nevel. Nyilvánvalóan minden esetben a kényszer az indíttatás, ám egyszer aztán habitussá válik, beépül és marad is, azt hiszem életünk végéig.
Majdnem 6 évig erősítettem az egyedülálló nők népes táborát, egészen pontosan a gyermekét egyedül nevelő egyedülálló anyák táborát, ami véleményem szerint már minősített eset. 24 éves koromra már túl voltam egy házasságon, egy gyerekszülésen és egy váláson, karomon egy kétéves csecsemővel. Nem így terveztem, de így alakult. Legyen ez a bejegyzés rövid lead-je, de ugyebár most nem a nehézségeket tárgyaljuk.
… és hogy milyenné tehet egy fiatal anyát az egyedüllét?
1. Kemény
Ez egész egyszerűen triviális, kár is magyarázni. Harcol az elemekkel, küzd a munkaerőpiacon, ahol sosem egyszerű egyedülállóként, 2 éves gyerkőccel, messze élő nagyikkal felszerelkezve az ígéretes munkavállaló képében tetszelegnie. Holott egyébként az, csak ezt épp nem látta senki. Egy különös álarcot húzott az arcára ez a harc, a mosoly elé, amit egyébként a mai napig szeret. Csak rajta múlik, mit enged láttatni; és igen, valahol tényleg megkeményedik. Nem nevet minden pingvines mesefilmen, egyrészt mert állatira nem vicces, másrészt pedig tervez, számol, rohan, figyel. Empatikus, de nem sajnál másokat; határozott, de mégsem gázol át mindenkin. Csak egyszerűen megtanul keményen küzdeni… a gyermeke életéért.
2. Ügyes
Megtanul mosógépet bekötni és vízszintmérő hiányában egy csíkos poharat használ. Igaz távirányítással, de villanyt szerel; fenyőfát farag a legújabb fekete bőrkesztyűjében, kiskéssel ugye – mert hát azért mindene mégse lehet. Fénycsövet cserél, ami tekintve, hogy az csak elforgatva húzható ki a foglalatból – nem is olyan könnyű. Bútort és biztonsági rácsot, lámpát szerel; eléggé otthon van a kéziszerszámok világában. Felismeri, mikor van szükség egyenes, vagy csillagfejű csavarhúzóra, netán imbuszkulcsra; látott csavarkulcsot és használ villáskulcsot is. Ügyesen bánik a kalapáccsal és az ovis szülőin csak neki van a táskájában 5 méteres, fémházas mérőszalag, amitől az apukák konkrétan lehidalnak. Van fáziskereső ceruzája és egy egész kis komoly otthoni barkács-szettje (kivéve fenyőfatörzs-faragó-szuper-szerszám.) Amikor közel-s távol nincs férfi a láthatáron, ezek tárgyak és az évek során szerzett tapasztalata aranyat ér. Az egyedülálló nő egyszerűen ügyes. Annak kell lennie, nincs más választása. Aztán pedig egyszer eljut arra a pontra, hogy büszke lesz magára, amiért ilyenné vált.
3. Magabiztos
Természetesen ez sem lehet másképp, muszáj. Mindent tőle telhetőt megtesz és előteremt a gyermekének. A magabiztosság látszata – sebezhetőségének elfedése érdekében – korán képességévé válik; majd erőt ad neki a “ma is megcsináltam”, ha jókat hall a kölökről az oviban és a suliban, ha elismerően dicsérik, végül pedig egyszerűen magabiztos lesz. Emelt fejjel, fáradhatatlanul teper és hajt, az pedig külön szerencse, ha a főnöke is elégedett vele. Nem ismer lehetetlent, és büszkén vállalja, hogy ő bizony csak 6-ra ér a bölcsibe a gyerekért. Nem mondom, hogy elpusztíthatatlan, de majdnem. Úgy felvértezi az egyedüllét, hogy a későbbiekben – éljen akár kapcsolatban, házasságban – egyszerűen és könnyedén önmaga tud lenni, mert nem fél a magánytól.
4. Független
Nem szereti a magányos kifejezést, ő inkább független. Függetlenné válását roppant büszkén viseli. Nem alkuszik, nem enged, nem tűr. De miért is tenné? Ő tud és mer független lenni; ezt a képességét más szituációban, más élethelyzetben nem biztos, hogy elsajátította volna. Önálló keresete van, eltartja magát és a gyermekét. Később soha többé nem tud közös kasszán lenni élete nagy szerelmével sem. Egyszer mindent elvesztett. Szó szerint. De csak egyszer. Elviseli az egyedüllétet – oké, nyilván azért mert ez van – , nem küzd mindenáron ellene.
5. Egyedi
Szíve mélyén tudja, ezért először meggyőzi magát – majd el is hiszi, hogy egyedülállóként Ő is lehet egyedi. Vagyis nem rosszabb vagy jobb senkinél, hanem egyedi. Nem sajnáltatja magát, nem avat be mindenkit egyedülállóságának miértjébe – éppen ezért nem tűri a megbélyegzést. Elhiszi, hogy a hiba nemcsak benne van, ezért nincs bűntudata. Nem akar mindenáron másnak látszani, hiszen Ő már így is más – a környezete szerint. Elvei vannak és képes nagy áldozatokra is – a gyerekéért. Anya és Apa, szigorú és lágy, határozott és következetlen – egy személyben.
↵
Mit gondoltok? Felfoghatjuk ezeket pozitív, lelket erősítő változásoknak?
A könnyekről és fájdalomról most tényleg ne essék szó, még ha úgy lenne is kerek a történet. Nem állítom azt sem, hogy egyébként nincsenek ilyen nők, mert persze, vannak. Egy azonban biztos: az egyedülálló anyák tudnak valami olyat, ami tényleg különleges. Ezt a “valamit” csak érezni lehet, leírni nem.
Kétségkívül hiányoztak a “romantikus-összebújós-ágybanmaradós” vasárnapok, a csillámló ünnepek és a közös kirándulások; ám azt a 6 évet nem adnám semmiért. Minden egyes perce az én harcom, az én változásom, az én életem volt.
Nélküle ma nem lennék az, aki.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: