Ez a bejegyzés egy Táltosnál töltött 3 óra visszaemlékezése. Akit untat, felháborít, megbotránkoztat, netán idegesít, vagy szimplán csak nem érdekel a téma, kérem ne olvasson tovább. Aki azonban erre a témára (is) nyitott, elfogadó, netán kíváncsi, várom szeretettel…
(A kép forrása: www.ripleys.com)
Már kezdett sötétedni, mire a megadott címre értem. Régóta vártam ezt a napot. A családi ház az erdő melletti, földes, hepe-hupás utca utolsó előtti háza volt. Leparkoltam. Még volt 10 percem a megbeszélt időpontig. Borult volt az ég, a szél egyre növekvő intenzitással fújt és az utca mellett széles sávban húzódó erdő fái fura hangokat hallattak. A környék kihalt volt, csupán egy kutya ellentmondást nem tűrő módon jelezte jöttömet az egyik kis ház fűvel és gazzal benőtt tyúkketrec kerítése mögül. Egyedül éreztem magam. Nem várt izgalom kerített hatalmába. Felhívtam Pé-t, hogy rendben megérkeztem és reménykedtem abban, hogy eL fektetése, valamint az esti rituálé nélkülem is rendben zajlik. Ez volt az első olyan este, hogy nem voltam jelen, amikor eL álomba szenderül. Pé megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, így ezen már nem agyaltam többet. Megígértem, hogy hívom, ha vége. Letettük. Ólomlábakon járt az idő. Még mindig volt legalább 5 perc. A ház előtt toporogtam, amikor hirtelen egy ébenfekete macskát pillantottam meg. Pont, mint a mesében. Felnéztem a gondolataimból, és ott volt. Kényelmesen, komótosan sétált velem szemben, majd közelített, egészen közel somfordált és kedves nyávogásba kezdett. Próbált hozzám dörgölőzni, kitartóan körözött a lábam körül, de ennek nem engedtem teret… szeretem az állatokat, a macskákkal pláne semmi bajom, de idegenekkel nem barátkozom. Ám mégis is azt gondoltam, ez egy jel lehet. A Táltos és az Ő fekete macskája.
Harangoztak, eljött az én időm. Szinte abban a pillanatban a súlyos fémkapu távirányítással résnyire nyílt és bebocsájtást nyertem. Természetesen csak a fekete macska után, aki a nyitott kapun keresztül egy fürge ugrással azonnal a ház udvarán termett. Tényleg a Táltos macskája volt… Sőt, még legalább 4 macska nyújtózott kényelmesen a veranda lépcsőin. Őket óvatosan kerülgetve értem célhoz.
Az ajtóban egy középkorú, kissé kopaszodó férfi állt, hófehér ruhában. Megnyerő modorban, kedvesen, mosolyogva üdvözölt. Kezet fogtunk, bemutatkoztunk, majd az előszobán keresztül egy emeleti kis szobába kísért. A tetőtéri kis szobában az ajtóval szemben egy ablak, az ablak mellett kis könyvespolc, rajta egy égő mécses. A könyvespolc roskadásig telve könyvekkel. Kizárólag egyházi és ezoterikus témák. Szentképek. A könyvespolc előtt egy rattan fonott szék, vele szemben egy masszázságy. Érdekes, fülbemászó zene szólt. A földre tettem a táskám, majd egy darabig nézelődtem, végül pedig a rattan székben foglaltam helyet. Egy pillanatra magamra hagyott a férfi, majd néhány perc múlva visszatért. Leült velem szemben és mosolyogva, tényszerűen közölte: Vannak itt problémák, gyulladás a belekben. Lányos (asszonyos) zavaromban mosolyogva válaszoltam: Téényleg? Zavarba jöttem, fogalmam sem volt hogy zajlik majd ez az egész… Zavart az is, hogy egy vadidegen férfivel vagyok egy szobában, a ház láthatólag üres. Odakinn már besötétedett és a félelmetesen susogó erdő sem jelentette a tipikus komfort zónát… Ám a kíváncsiság és a remény, hogy megszabadulhatok fájdalmaimtól higgadtságra intett. Gyermeki kíváncsisággal vártam a folytatást.
A férfi tehát velem szemben ült a masszázságyon. Alapvetően megnyerő jelenség volt. Megmagyarázhatatlan nyugalmat árasztott. Bizonyosan azért mert olyan barátai vannak, amilyenek nekem sosem lesznek. Illetve majd az Égi Városban – ahogyan Ő hívta -, remélem. Egy vékony fém pálcát tartott a jobb kezében, mely ide-oda lengett, miközben a férfi rendszeresen csettintett. A csettintésnek fontos szerepe volt. Legalábbis azt hiszem. Utánaolvastam ennek a pálcának. A pálca egy modern varázsvessző, egy energia-antenna. Felerősíti a környezeti energiákat, meghosszabbítja a használója auráját. Eszköz, (de nem hétköznapi) mely segít koncentrálni, érzeni, közvetíteni. Kb…. Ha valaki profibb leírást tud róla, ne féljen megosztani velem..
Kérte, hogy álljak fel. A hátam mögé állt és csak csettintgetett. Nem állítom, hogy túlzottan biztonságban éreztem magam, de hagytam, hadd történjenek a dolgok. Halkan beszélt, alig érthetően. Majd a derekamra tette a kezét – de csak egy pillanatra – és így szólt: “Itt fáj, igaz? …és lesugárzik a lábadba…” Igen, ott. Pont ott fájt… és pont lesugárzott egészen a térdemig…
Ekkor egy pillanatra elgondolkodtam. Vajon ezt hogy csinálta? A fájdalmaimról tudott, hisz ezért kerestem fel. De sem ezzel, sem mással kapcsolatos konkrétumokat nem említettem neki. Évtizedek óta küzdök gyakorlatilag állandó derékfájással. Több alkalommal lerobbantam már, szinte fekvőbeteggé… amikor minden mozdulat a poklok poklát jelentette. A nyugati orvoslás “csodaszerei” és módszerei érdemben tényleg csak ideig óráig segítettek… Lévén nyitott vagyok a leginkább megmagyarázhatatlannak titulálható kategóriákra is, egy Táltoshoz folyamodtam segítségért. Lesz ami lesz, végül is nem veszíthetek alapon. A gyötrő fájdalom pedig hiába tiltakozott, végleg le akartam számolni vele.
Ezután, ismét ülve érdekes kérdezz-felelek következett… Azért mondom, hogy kérdezz-felelek, mert annyira magával ragadott mindaz, amit mondott, hogy nem bírtam magammal. Folyton kérdeznem kellett. Őt ezt látszólag nem zavarta.
– Rajtad van 3 halott ember szelleme – mondta.
Hátrahőköltem. Hogy micsoda? Szellemek? Rajtam?
– Igen – válaszolta, az egyik a hasadon, a másik a mellkasodon (vagy a derekamon – erre pontosan nem emlékszem), a harmadik pedig a lapockádon. A hasadon lévő nő, 17,5 – 18 éve van veled; a lapockádon levő férfi és 8 éve; a harmadik pedig nő és 2,5 éve. Vadul hangzik, nem?? Földbegyökerezett a lábam, de érdekes módon nem féltem. Eddig sem fájt, hogy rajtam voltak…
– 10 ből 8 emberen van – egészítette ki az előbbieket.
Érdeklődve hallgattam a Táltost, közben ide-oda mozgott a fémpálca, folyt a csettintgetés. Majd elmagyarázta, hogy a halott emberek – ha nem mennek át a fénykapun, ami a halál után 48 napig van nyitva, akkor itt ragadnak a Földön és valakihez hozzátapadva “élnek” tovább. Ez általában akkor történik meg, ha az auránk pl. egy érzelmi válság miatt elvékonyodik. Ezek a “lények” szépen élve a lehetőséggel, kitöltik, kiegészítik az auránkat.
Fura érzés fogott el, mivel egyáltalán nem éreztem, hogy nem vagyok egyedül…
Mesélt arról is hogy a legöregebb itt ragadt szellem 206 éve nem talált békére- ez egy bányász szelleme volt. A másik pedig egy 196 éve megfojtott kisfiúé volt, aki tudta, hogy az édesanyja fojtotta meg, mégis folyamatosan őt kereste.
Kíváncsivá tett, hogy vajon nem-e az egyik hívatlan vendég okozza-e a derékfájdalmamat, hiszen ezek a szellemek betegségeket is generálhatnak (saját betegségeiket viszik át a “gazdatestre”, szöveti- és vérkép elváltozásokat is okozhatnak). A választ később megtudtam…
Még szerencse, hogy ezeket a szellemeket a Jóisten, az Arkangyalok és még jónéhány segítő közreműködésével elengedhetjük, ami néhány ima többszöri elmormolásával, erőteljes kézmozdulatok kíséretében meg is történt. Nem éreztem semmit, pedig van aki pl. erőteljes nyomást érez a feje tetején. Az utolsó nehezen akart elmenni, mert én nehezen akartam elengedni, szerette az energiáimat. Ezt sem éreztem. Nem is értem, miért ragaszkodtam hozzá annyira.
Hallgattam és próbáltam befogadni azt a rengeteg információt, ami a testen kívüli élményről, az Földre való leszületésről, az energiákról, az Égi Városról, a Pokolról, a segítőkről, a Földi élet céljáról mondott. Többször elvesztettem a fonalat, de türelmesen ismélt.
Már azt hittem fellélegezhetek: a szellemek elmentek, s bár nem voltak gonoszak, nem volt rájuk szükségem.
A következő sokk akkor jött, amikor közölte, hogy 4 démon és 1 megszálló is van rajtam…
Folyt. köv.
Neked is van egy történeted? Írd meg nekem és közzétesszük. Érdekel a véleményed!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: