1.0patentbloghttps://patentblog.cafeblog.hupatentbloghttps://patentblog.cafeblog.hu/author/patentblog/<p style="text-align: justify">A lámpa beszűrődő halvány fénye melegséget csempészett a hűvös szobába, a szomszédból gyereksírás hangja szűrődött át, a kávéfőzőből isteni nedűt csordogált. Szorosabbra fontam magam köré a puha köntöst és arcom a hűvös ablaküvegnek nyomva boldogan kémleltem az utcát. Néztem, ahogy egy új nap bontogatja óráit. Kérlelhetetlenül itt az ősz, a hajnali köd csak lassan emeli pilláit az ég felé. Elnyúlik a tájon, körülöleli fák vaskos törzsét, árnyat rajzol a utcai kandeláber köré. Bekúszik a házak udvarára, elsuhan a fűszálak között, megöleli a hajnalban kelőket. A járókelők fázósan burkolóznak kabátjuk melegébe, sietős lépteik alatt a roppanva csörgő falevelek zaja éleszti a csendet. Kulcs csörren, kapu nyílik, felbőg egy autó motorja. Ébred a város, a környék, az utca. Millió reményteljes lehelet tölti be a levegőt. Egy édesanya csöpp gyermekeit terelgeti a járdán, kedvesen, óvón, arcán mosollyal. A szomszéd álmosan csatol pórázt gyönyörű, hatalmas négylábúja nyakára és fáradt mosollyal biccent át az utca túloldalára.</p> <p style="text-align: justify">A tejfehér puhaság lassan átengedni a teret a napfény bátortalan sugarainak, melyek csodás ékszerként csillannak meg a nedves tárgyak felszínén. Újra lendületet vesz a motiváció: a tárgyalás, a felelet, a rajz, a műtét, a hajvágás, a gyártás és szerelés.... Minden dolgos kéz útjára engedi alkotókedvét, teremtőerejét.</p> <p style="text-align: justify">Lassan elkortyolom a kávém és szívem minden örömével üdvözlöm a mát... és majd a holnapot...  Párás leheletem nyomtalanul tűnik el az ablaküvegről, én pedig komótosan igent mondok erre a szép szerdai napra. Szeretem az állandóságot, éltet a precizitás. Ami épp most tett tanúbizonyságot arról, hogy természetéből adódóan kint és bent is működik.</p> <p style="text-align: justify">Felhúzom a redőnyt, előtűnik a kert még kitartó zöldje. A párás bársony-pázsitot egy öreg fa megadóan lehullott levelei pöttyözik. A mennyezetről lassan a sarokba húzódnak a pókok, áldozataikra várva; a tegnap maradványai csendesen ülnek a konyhapulton. Kinyitom az ablakot, a hideg vaskosan az arcomba mar. Azonnal zubogni kezd bennem az élet. Beszippantom a furcsa, nedves reggel-szagot és gyermeki örömmel rajzolok egy nagy szívet a párás teraszajtóra. Még sokáig megmarad...</p> <p style="text-align: justify">Az óra halkan és rendületlenül ketyeg, épphogy hallható... felpillantok a mutatókra. Valahogy csak a reggeli csendben szép ez a pillanat.</p> <p style="text-align: justify">Az utca forgataga egyre jobban siettet, gépek szállnak fel.</p> <p style="text-align: justify">Készülődnöm kell... egy új nap jött el értem, karon fogott és csak rohan, rohan velem, én pedig mint egy könnyű, áttetsző fátyol, lebegek utána.</p> <p style="text-align: justify">...</p> <p style="text-align: justify">Szeretem az őszi reggeleket.</p> [caption id="attachment_755" align="aligncenter" width="560"]<img class="wp-image-755 size-full" src="https://patentblog.cafeblog.hu/files/2014/10/6674257_d87f375832db63bfa60cfd77545a0e58_m.jpg" alt="6674257_d87f375832db63bfa60cfd77545a0e58_m" width="560" height="269" /> (A kép forrása: felhofoto.blog.hu)[/caption] <p style="text-align: center"></p> <p style="text-align: center"></p> <p style="text-align: center"></p>richhttps://patentblog.cafeblog.hu/files/2014/10/6674257_d87f375832db63bfa60cfd77545a0e58_m-150x150.jpg150150