A férfi meleg mosollyal, kedvesen köszöntötte a nőt. Figyelte, ahogy kényelmesen elhelyezkedik az ülésben. Indított. Az autó elegánsan és csendesen suhant át a város még népes utcáin. A nő szíve ismét – vagy még mindig – ugyanolyan hevesen vert, mint amikor napokkal ezelőtt erre a randira gondolt – és egyébként sokkal jobban, mint várta. Kíváncsian, lopva fürkészte a mellette ülő férfias arcélet, amint határozott, férfias mozdulatokkal irányította az alatt dübörgő lóerőket. Bár csak néhány mondatot társalogtak, kellemesen vibráló hangulat hatotta át a levegőt.
Amint a férfi leparkolt egy szűk mellékutcában, a nő egyre inkább érezte, hogy szédül, forog vele a világ. Bár vágyott rá, régóta tartott a pillanattól, amikor újra ki kell tárulkoznia egy “idegen” előtt, újra be kell mutatnia az életét, mesélni a munkájáról, a családjáról…. és a gyermekéről, akit mindenkinél jobban imádott. A férfi mély, búgó hangja törte meg gondolatai csendjét; érintése futótűzként terjedt, amint a hűvös, őszi estén belekarolt a nőbe.
Egy elegáns belvárosi étterem felé közeledtek, kart karba öltve, mint a szerelmesek. Ez is imponált a nőnek. Udvarias, a megjelenése kifogástalan és valóban úriember, minden porcikájában. Oly régóta várt egy kedves, tisztességes férfi társaságára. A megnyerő külső bizonyosan elbűvölő belsőt takar – gondolta a nő, amint a férfi után (csakis) belépett az étterembe.
– Jó estét Uram, Hölgyem. A szokásos emeleti? – kérdezte barátságosan a férfitől a makulátlan öltönyt viselő hosztesz.
– Igen, köszönöm! – válaszolta a férfi a tőle megszokott határozott udvariassággal. Még a hangjában is volt valami különlegesen kedves, de ellentmondást nem tűrő színezet.
– Kérem, kövessenek! – majd kísérőjük az emeleti szint felé irányította őket.
A színvonalas étterem csaknem minden asztala mellett már vendégek ültek. A sikkes enteriőr hangulatos melegséget árasztott, a kényelmes fotelekben jól öltözött urak és csinos hölgyek társalogtak. Újra melegség öntötte el, amint az asztalok között az emelet felé indultak. A férfi ekkor lágyan kézen fogta és felvezette az emeletre. A nőt ismét lázba hozta ez az apró gesztus.
Miután helyükhöz kísérték őket, elvették a kabátjaikat, a férfi hirtelen a nő mögött termett, udvariasan kihúzta a széket és hellyel kínálta. Majd lágyan a vállára tette a kezét és így szólt:
– Gyönyörű ma este.
A nőnek elakadt a lélegzete is. Kábulatából csak akkor ocsúdott fel, amikor egy udvarias pincér étlapot és itallapot nyújtott át neki. Az étterem a francia konyha páratlan fogásait, számtalan hazai és nemzetközi különlegességet kínált. Rövidesen rendeltek, először a férfi. Előételként libamájpástétomot, főételként báránygerincet választott, mellé félszáraz vörösbort rendelt. A nő különleges salátakeverékkel indította az estét, főfogásként pedig halat kért. Lévén ő is imádja a finom borokat, egy pohár félszáraz fehérbort kért.
Míg a konyhában készültek a fenséges fogások, könnyed beszélgetésbe kezdtek. A pincérek glédában állva árgus szemeikkel a terepet pásztázták és ahol szükség volt rájuk, azonnal ott termettek. A nőt kicsit zavarta, hogy minden tizedik mondatát félbe kell szakítania egy, az asztalukhoz perdülő pincér miatt, de megtette.
Később már egy cseppet sem volt már zavarban, ami az egyre lazábban folyó beszélgetésnek és természetesen a növekvő alkoholszintnek volt köszönhető. Megtudott néhány részletet az őt folyamatos bókokkal ellátó fiatalember életéről, ami tovább erősítette vonzódását. Kreatív, vagány, szorgalmas és okos férfi volt a vacsorapartnere. Lenyűgözte a nőt. Elvarázsolta, kíváncsivá tette.
Alighogy végeztek a főfogással, amikor a nő elérkezettnek látta az időt, hogy megossza a férfival az este talán egyik legfontosabb információját: azt, hogy tudniillik neki bizony van egy 3 éves kislánya. Vajon továbbra is gyönyörű és vonzó nő marad a férfi számára?
A férfit látszólag és határozottan meglepte a kijelentés, amit ugyan próbált leplezni – kevés sikerrel. A nő pontosan ismerte a férfiak eme meglepődött, “leesettazállam” nézését.
– Tényleeeeeg? Nahát, nem is gondoltam volna. Biztosan olyan édes és gyönyörű, mint az anyukája! – mondta a férfi, majd elnézést kért egy rövid időre és a mosdók felé távozott.
A nő gyanútlanul bele-belekortyolt a finom borba, várta vissza a férfit. Várta, hogy folytatódjon a romantikus vacsora, a kellemes beszélgetés.
Egy idő után azonban kezdett kínossá válni a férfi hosszú távolmaradása. A pincérek leszedték a tányérokat és kezdték előkészíteni az asztalt a desszerthez.
– Parancsol Hölgyem desszertet? – kérdezte a pincér udvariasan, azonban a nő csak zavart mosollyal válaszolt és mindenáron leplezni próbálta egyre növekvő bizonytalanságát. Pontosan tudta, hogy hiába is várja, “álmai lovagja” nem jön vissza.
Rövid idő után megköszönte a pincér kedvességét és közölte, hogy a vacsorapartnere bizonyára távozni kényszerült, így ő rendezné a számlát és hasonlóképpen távozna ő is.
—-
Az éjszaka hűvösen mardosta a nő arcát, amint felszállt a buszra. Legalább nem kell taxiznia. Arra már végképp nem jutna, miután az exkluzív étterem borsos számláját kifizette. Szomorúan nyugtázta, hogy Mr. Férfi bizony egyáltalán nem úriember, de bizony nem is férfi. Nem kevésbé volt szomorú amiatt, hogy egyedülálló anyaként nem lesz könnyű olyan társat találnia, aki elfogadja őt, a kislányával együtt…
Az este legnagyobb tanúsága számára azonban az volt, hogy pénz nélkül soha nem szabad elmennie vacsorázni senkivel…
A férfit azóta sem látta…
(Történetünk valamikor a ’90-es évek legvégén játszódott…)