Nem vagyok szupernő!

Biztosan sokaktól megkérdezték már: “Hogy csinálod?” Nos, tőlem is. Életem során sokszor, egyedülálló anyaságom alatt számtalanszor. A válasz pedig legtöbbször bizony semmitmondóra sikeredett. Mert tulajdonképpen sehogy sem csináljuk, illetve persze valahogy mindenképpen, sőt igyekszünk a lehető legjobban, de ezt elmagyarázni, megtanítani, elemezni képtelenség. Szimplán lehetetlen. Csupán csináljuk.

Be kellene látnom végre, hogy egyszerűen nem lehet mindig és mindenkor tökéletesnek lenni. Bár ezen irányultságomra is van magyarázat, azt hiszem. Egyedülálló anyaként én hordtam a szoknyát és a nadrágot; én voltam a családfenntartó és én biztosítottam az anyai ölelés menedékét; egy személyben én voltam a MINDEN, sokszor erőn felül. Ez a szerep óhatatlanul olyanná nevelt, amilyenné valószínűleg sokunkat, akik hasonló cipőben jártak/járnak. A maximalizmus, vagy legalább is a tökéletességre való törekvés pedig abszolút melegágya a szupernő szindrómának. Amikor is a nőnek rendkívüli megfelelési kényszere van mind a munkájában, mind anyaként és feleségként, barátként, barátnőként, más szóval az összes általa betöltött szerepben. Mindenhol és mindenkor a maximumra törekszik, éppen ezért előfordul, hogy egy idő után sehol sem tudja azt nyújtani, amit szeretne – ezt egyfajta kudarcként éli meg, ami egyenesen boldogtalanná teszi. A kis dolgokban nem talál örömet, örökös vágya a tökéletességre megfosztja a mindennapok apró boldogságaitól. Állandó feszültségben él, folyton hajszolja a változtatást és az elismerést. 

Azonban bármennyire is azt hiszik (vagy látják) mások, hogy erősek, talpraesettek, fáradhatatlanok vagyunk; hogy mennyire jól menedzseljük a karrier-anyaság-feleség szerepköröket (vagy ami ezekből aktuálisan épp megadatik), be kell valljam: nem vagyunk maradéktalanul azok és nem mindig jól. Bár elhiszem, hogy kívülről talán így látszik, és nem utolsó sorban így is akarjuk láttatni. Ugyanis ez a viselkedés felvértez, megerősít. Belül azonban egészen másképp él a Nő: sokszor eltörnek dolgok, sebezhető és sérülékeny, magányos és fáradt. Segítséget persze nem kér, mert ahhoz egyrészt büszke, másfelől pedig mindig is azt gondolta, hogy az a legbiztosabb, ha megoldja ő maga….

Az egyedülálló nők, státuszuknál fogva tehát sokkal inkább hajlamosak az örökös megfelelési kényszer spiráljában vergődni, ám házasságban vagy bármilyen más minőségű társas kapcsolatban élő nőtársaik is gyakorta szembesülnek azzal a problémával, hogy túl sok terhet ró vállukra a saját maguk által felállított rendszer. 

Sokszor mondták, milyen rendkívül erős nő vagyok. Ápolt, csinos, precíz, határozott, kedves, gondoskodó, szorgalmas, harcos. Legfőképp olyanok, akikkel nap, mint nap rengeteg időt töltöttem. Nos, elárulok egy titkot: ilyen is vagyok, meg nem is. De szupernő semmiképpen.

Mert szupernők nem léteznek.

Nem tudok mindent megcsinálni, nem lehet mindig mindent jól csinálni. Nem TUDUNK – igen, így többesszámban – mindig mindent jól csinálni. Még akkor sem, ha nagy a nyomás. Egyrészt itt vannak a főnök elvárásai, a munkánk kihívásai; másrészt a felelősségteljes szülő szerepében nyújtott teljesítménykényszer; harmadrészt az otthon melegét, rendjét, tisztaságát biztosító szerepkörben való megfelelés kényszere; negyedrészt a szerető, szexi, vad és kívánatos női szerepkörben való teljesítés… és tulajdonképpen még sorolhatnám.

Meg kellene tanulnunk, hogy bár arra születtünk, hogy egyszerre több dologra figyeljünk és a lehető legtökéletesebben vezessünk életünk fonalát, nem  kell mindig arra törekedni, hogy ez így legyen. Lehetne egy kicsit lazábban, kedves Hölgyeim? 🙂

Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert a fogadalmak ideje mindig akkor jön el, amikor elménk és lelkünk megérett azok teljesítésére. Az pedig legritkábban az óév és az újév fordulója. Ám azt hiszem idén mégis megértem arra, hogy a tökéletességre való törekvés csapdájából kiengedjek néhány dolgot.

Így amolyan útmutatóként igyekszem gondolataimat rendezni e témában:

• Igyekezz mindig arra fókuszálni, amit megtettél, amid van és amiért megküzdöttél – soha ne azt nézd, amid nincs. Hiszen az csak MÉG nincs. Ha megérdemled, meglesz.

• Ne hasonlítsd magad mások életéhez, nem tudhatod, ők milyen úton járnak és épp hol tartanak.

• Viseld higgadtan az érdemtelenül kérkedőket (sikerrel, vagyonnal, tárggyal), mindenkinek meg kell fizetnie a boldogság árát.

• Ne a Facebook alapján ítéld unalmasnak és boldogtalannak az életed. Gondolj arra, hogy ismerőseid (is) csak az életük egyik (a boldogabb) felét merik a világ elé tárni.

• Igyekezz minden tőled telhetőt megtenni, minden nap. A munkahelyeden, otthon, a barátaiddal, a családoddal. Ha mégsem sikerül, ajándékozd azt a napot a sosem tökéletes önmagadnak. Meglátod, hálás lesz érte!

Hogyan válj kiegyensúlyozott, motivált nővé? Ugyan könnyű mondani, de mindenképpen mindig és mindenkinek kellenek a célok, a harcok… és a pihenők. Ha strukturált vagy és van határidőnaplód, nagy baj nem lehet. Rendszeresen ajándékozd meg magad –  legyen az egy finom sütemény a barátnőddel, egy új ruha vagy egy fél óra nyugalom a kedvenc könyveddel – mert arra mindig szükség van. Nem lehet, de nem is kell mindig a top-on lenni. 

… és hogy szerintem milyen a jó és értékes “szupernő”? Erős és hatékony. Tud segítséget kérni, ha szükséges. Tud nagyon kedvesen, de határozottan nemet mondani; visszavonulni, ha épp szükséges. Priorizál, elfáradt, megpihen. Strukturált, vág az esze; csinosan öltözik, ízlésesen sminkel. (Ez utóbbiak külsőségek ugyan, de részei az egésznek.) Egyensúlyra törekszik, öröm-orientált.

 Ti mit gondoltok a fentiekről?