Az olvasás olyan a szellemnek, mint a mozgás a testnek. Elengedhetetlenül fontos. És hogy mikor mutassuk meg az olvasás és a könyvek szeretetét gyermekeinknek? Minél hamarabb!
Amikor nagylányom olyan 8-9 éves lehetett, aggódva nyugtáztam, hogy bármennyire fontos szerepe volt a könyveknek az én gyermekkoromban, ő bizony magától sosem vesz könyvet a kezébe. Én pedig rendíthetetlenül kerestem a megfelelő alkalmat és könyvet, bízva abban, hogy egyszer majd saját maga érez rá az olvasás különleges, izgalmas, egyedi ízére. Annak ellenére nem jártam sikerrel, hogy egészen kis korától kezdve első számú meseolvasója voltam és nem titkolom, imádtam ezt a szerepet. Ő pedig hasonlóan nagy becsben tartotta a mesekönyveit, az esti meseolvasás nélkülözhetetlen eleme volt az elcsendesedésnek. S mégis, csak jóval később jött el az idő, amikor olvasgatott… és egyáltalán nem szerette meg igazán a könyveket. A könyvtári tagságijával általában én kölcsönöztem könyveket az egyetemi tanulmányaimhoz.
Szinte általánossá vált a fiatalok agyából kipattanó megannyi kifogás, mely az olvasás ellen irányul. Gyakorta megjegyzik, hogy a televízió épp elég arra, hogy megtudják, mi zajlik a világban; tájékozódjanak és szórakozzanak úgy, ahogy szeretnének. Persze a televízió a valóság egy meglehetősen önkényesen elképzelt valóságdarabot mutat be csupán, ennek káros hatásait azt hiszem, senki nem vitatja. Ez a fajta “művelődés” semmiképpen sem enged elég teret a fantáziának, a kreativitásnak, a tervezésnek és a katarzisnak.
A könyvek útján azonban olyan világot járhat be a gyermek, mely mentális fejlődését, tudásszomját oly módon elégíti ki, hogy megtanítja az önálló gondolkodásra. Az olvasás tágítja a teret, élénkíti a fantáziát és adott esetben levezeti a feszültséget. Akár már egész kisgyermekkorban is.
A legkisebbeket – mint egyévesemet most – leginkább a kemény borítású vagy ugyanilyen leporelló változatú könyvek varázsolnak el. Elsősorban azért, mert ezek a típusú könyvek kevésbé esnek áldozatul felfedező kezeiknek, mint hagyományos társaik – éppen ezért nagy örömmel gyűrik-hajtogatják őket; másrészt pedig nagyon fontos, hogy ebben az életkorban (is) a gyermekek fejlettségi szintjének megfelelő könyvet adjuk a kezükbe. Sok nagy, színes kép, kevés szó … ez lehet a mottó a legelső könyvvásárlásnál is. Érdemes hasonló kritériumok mentén elindulni az első felolvasásra szánt mesekönyvnél is, hiszen a kíváncsi gyermekek hamar interaktívvá válnak és ölben ülve boldogan nézegetik a képeket, miközben hallgatják a mesevilág csodáit. Az sem baj, ha épp nem hosszú a mese. Mindig a bevonáson és a bevonódáson van a lényeg. Én már egészen pici korban olvastam mindkét gyermekemnek, amikor még beszélni sem tudtak. Hagytam, hadd játsszanak a könyvekkel, hadd lapozgassák őket. Nagy örömömre a legkisebb naponta többször is kihalász egy-egy könyvet a játékkupac aljáról és átszellemült arccal nyomja a kezembe, mondván olvassunk. Már most vannak kedvencei, már most választott könyvet, egészen pontosan 3 könyvet magának. Az egyik a Kisvakond Reggeltől estig – végtelenített változatban gyakorlatilag bármeddig elhallgatná. A másik kettő pedig a Csudavilág sorozat Csudálatos Emlősök / Csudálatos Madarak részei, amiket még én nézegettem kiskamasz koromban. Hogy milyen régen is volt ez? Akkor még 180 Ft volt egy könyv, ami persze az akkori fizetések mellett legalább annyira sok volt, mint manapság. Csak az arányok változtak. De ezek a könyvek remek állapotban fennmaradtak és mi nagy szeretettel forgatjuk őket, nap mint nap.
Nagyon fontos, hogy a későbbiekben is mindig figyeljünk a megfelelő könyvválasztásra, hiszen más könyv lesz a megfelelő, amikor esetleg olvasni tanul gyermekünk, vagy épp már tökéletesen olvas. Előbbi esetben maradhatunk a nagy betűkkel írt, egy lapon kevés betűt tartalmazó és nagy képeket tartalmazó könyveknél – ezek egyébként segítik az értelmezést is; ilyenkor bátran vehetünk már hagyományos, vékony lapos mese- vagy ismeretterjesztő könyveket is gyermekeinknek, érdeklődési körüktől függően. A fejlődés azonban elengedhetetlenül szükséges az olvasás terén is. Ahogy látjuk gyermekünk olvasási képességeinek tökéletesedését és szellemi fejlődését, bátran adhatunk kezükbe olyan könyvet vagy – javasolhatjuk olyan mesék, történetek olvasását, melyek esetleg ismeretlen, régies, vagy netán nehéz szavakat is tartalmaznak. Ne felejtsük el, hogy a szókincs az olvasással is csak egy ideig bővíthető, a továbbfejlődéshez szükséges a kitekintés a komfortzónából. Éppen ezért a bátorítás, a dicséret nagyon fontos, és egyáltalán nem baj, ha a közös olvasás még sokáig szoros kapocs marad köztünk és gyermekeink között.
A helyes könyvválasztás kulcsfontosságú minden korban. Bármennyire is aktuális téma a környezetszennyezés vagy a gyermekszegénység, ne terheljük a gyerekeket olyan témákkal, melyek nem a sérülékeny lelkület esetleg bánthatja. Nincs itt az ideje agresszív és például a halálról szól meséknek (Andersen: A kis gyufaárus lány), mert ezek a mesék óhatatlanul is beférkőznek a kicsik egyébként is élénk fantáziájába és gyakorta htnak negatívan érzelmi életükre. Ha magunk is otthonosan mozgunk egy könyvtárban, érdemes többször ellátogatni gyermekünkkel. Egyrészt mert így a könyvek szeretete nem terheli meg a családi kasszát, másrészt az ott dolgozó könyvtárosok egészen biztosan segítenek nekünk a könyvválasztásban, ha valami miatt bizonytalanok lennénk.
Bár a modern kor vívmányait nehezen tudjuk rejtegetni gyermekeink elől – és talán nem is szükséges, ne e-book olvasóról vagy számítógépről olvasson a gyermek. Ne is kivonatot vagy összefoglalót olvasson, esetleg a videón nézze meg a kötelező olvasmányt. Vitathatatlan, hogy olvasni egészen más. Kézbe venni egy könyvet, melynek lapjai már a tapintás útján is megannyi üzenetet közvetítenek – ez semmihez nem hasonlítható. A könyv mindig is könyv marad. Ha pedig ajándékozásról van szó, én már az egyéves születésnapra is könyvet kértem a legkisebbnek – mert játékot úgyis annyit kapna. Egy szép könyv örök emlék, annak aki kapja, mindenképpen. Meghatódva vettem kézbe egy általános iskola 3. osztályos szavalóversenyre kapott ajándékkönyvet, és ma sokkal nagyobb örömet okozott ez, mint anno – ebben egészen biztos vagyok.
Ha gyermekünk végképp elutasítja a könyveket, érdemes a tanárokkal konzultálni. A gyermeknevelés nemcsak otthoni, hanem iskolai feladat (is!), az a pedagógus, aki hosszú órákat tölt gyermekünkkel, még néhány jó ötlettel is szolgálhat. Én olyan 9-10 éves lehettem, amikor kezdtem a regények világa felé nyitni. Ilyen korú gyerekeknek bátran adjuk kezébe Gárdonyi Géza: Egri csillagok; Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk; Roald Dahl: Danny a szupersrác; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem; Mark Twain: Huckleberry Finn / Tom Sawyer kalandjai. A lista korántsem teljes, de ezek a regények azt hiszem maradandó emlékek lesznek. Általános iskolában ezek körül jó néhány egyébként kötelező olvasmány is. Később jöhet a Jókai Mór: Kőszívű ember fiai, olyan 14 kor körül. Bár ez abszolút gyerekfüggő. Mindenesetre némi irányításra és asszisztálásra minden olvasni tanuló és tudó gyermeknek szüksége van, ezt pedig leginkább a szülői háttér adhatja meg nekik.
Bár nagylányom ma sem rajong a könyvekért, de szívesen kap és ajándékoz könyvet. Valamit tehát mégis sikerült elültetnem benne.
Adjuk meg az olvasás örömét minden gyermeknek!
