Idős anya? – A gyermekvállalás új perspektívái 40 felett

Tényleg idősnek mondható egy 40 körül szülő nő? Mi az oka a késői gyerekvállalásnak? Valóban késő? Ki dönti el? Ki ítélheti ezt meg jobban az édesanyánál? Az orvos? A társadalom?

Örök téma, mindig aktuális kérdésekkel. Manapság pedig még inkább, hiszen egyre több nő tervezgeti (vagy alakul úgy az élete!) első gyermekének születését az optimálisnak mondott koron túl. Abban azt hiszem sokan egyetértünk, hogy más a biológiailag optimális életkor és a társadalmilag elvárt – így véleményem szerint a szó szoros értelmében nincs olyan optimális ideje a gyermekvállalásnak, melyben konszenzus alapján megegyezhetnénk. Vannak érvek és ellenérvek, pro és kontra; tanulmányok, vélemények és értelemszerűn más következtetésre jutunk, ha anya és megint másra, ha a gyermek szemszögéből nézzük a kérdést. Ebből következik, hogy már nem is lehet egyetértés a két tábor között, mert abszolút ellentétekből táplálkozik a történet. Vannak érett és felelősségteljesen gondolkodó, fiatalon gyermeket vállaló szülők, akik adott esetben egyedülállóként is tisztességgel felnevelik gyermeküket; és természetesen arra is számtalan példát láthatunk, hogy huszonévesek fiatalok tervek, célok és felelősségtudat nélkül élik az életüket. Az idősebb korban gyermeket vállaló nő esetlegesen számíthat hosszútávú egészségügyi problémákra, másrészt viszont az idősebb szülők higgadtsága, kiegyensúlyozott életvitele és egzisztenciális háttere a gyermek szociális fejlődésére maximálisan pozitívan hat. Így az életkor tekintetében nem jelenthetjük ki egyértelműen a huszonévesek hátrányát, sem a negyvenesek előnyét.

Mivel azonban én egyike vagyok azon nőknek, akik 20-on alig túl és 40-en épphogy innen is gyereket vállaltak, számadást csináltam az előnyökről és hátrányokról, hangsúlyozva, hogy az alábbiak kizárólag saját személyes tapasztalataimat tükrözik. Megpróbálom a középkorú nő (pff, de rosszul hangzik) szemszögéből megvizsgálni a dolgokat, ám mivel minden ember más-más élethelyzetben vállal gyermeket, az általánosítás hiba lenne.

Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy két gyönyörű és egészséges gyermek édesanyja vagyok. Azt hiszem ennél aligha kell nagyobb boldogság (és felelősség) az élettől, kegy a sorstól. Mivel a két gyerkőc születése között 17 év telt el, meglehetősen autentikus forrásnak érzem magam.

1. Az élethelyzet

Az első, legfontosabb és talán mindent eldöntő különbség, hogy a két gyermekem – érzelmi intelligenciában és értékrendileg is – két teljesen eltérő családba, 2 totálisan különböző édesapától született. Érdekes tény ez, figyelembe véve, hogy mindkét kapcsolatban én voltam a másik fél. Ám ha a változások törvényszerűsége mellett szállunk síkra, akkor mégsem annyira. Egy újabb 17 év elteltével tudok majd teljes bizonyossággal nyilatkozni arról, hogy melyik felállás bizonyult jobbnak. Az elsőből mostanra van egy 18 éves nagylányom, a másodikból egy 1 éves kislányom. Most minden kétséget kizáróan a második, mindössze néhány éve megalakult új családomban látom azt a lehetőséget, ami imádott gyermekemnek megadja azt az általam olyan nagyon vágyott, kiegyensúlyozott, boldog gyermek-és felnőttkort, ami korábban – első gyermekemnél – nem sikerült maradéktalanul.

2. Az érzés

Anyává válni minden életkorban csodás, ez az érzés azt hiszem univerzális. A szívem alatt dobogó csöpp lélek mindig és végig olyan belső fénnyel és örömmel árasztott el, amihez hasonlót még nem éreztem, így nevezhetném akár földöntúli örömnek is. A boldogság tehát ugyanaz, az események és a 9 hónap megélése teljesen más volt. Szilárd és boldog párkapcsolatban vártam második gyermekem születését, lelkileg sokkal érettebben, mint először. A szülés/születéstörténetemet 3800 gramm címmel írtam meg egy korábbi posztban. Sokkal józanabb, tudatosabb, jóval mélyebbről megélt, sokkal közelebbről vizsgált és felelősségteljesebb volt a második várandóság.

3. A test

Annak ellenére, hogy nem a hűtőn lógtam éjjel-nappal, mindkét terhességem sok csodás pillanattal és +25 kg-val gyarapított. Utóbb bizonyosodtam meg róla, hogy fiatalon még a túlsúly sem abszolút hátrány, mert a test gyorsabban regenerálódik és könnyebben alakul – vissza. Első terhességem alatt végig dolgoztam, gyakorlatilag a szülés előtt 2 héttel hagytam abba a munkát. Fitt, energikus – még a súlytöbblet ellenére is – kirobbanó formában voltam. Megjegyzem, akkor egyénként nem volt ekkora misztérium a terhességek körül, bár utólag sajnálom, hogy a dokim nem figyelmeztetett az észrevétlenül felkúszó kilóimra. Közel a negyvenhez már sokkal nehezebben viseltem a súlygyarapodással és a terhesség egyéb kellemetlen tüneteivel járó megpróbáltatásokat. Bár dolgoztam becsülettel, sokkal korábban abbahagytam a munkát és sokkal később is sikerült regenerálódnom – és ez nemcsak a császármetszés miatt volt. A szülés óta eltelt több, mint 1 év és én mostanra érzem újra igazi nőnek magam. Hiába, a test öregszik, még ha egyébként én egyáltalán nem érzem öregnek magam… Sokan meglepődnek, ha meghallják, mekkora lányom van… Ez jóóóóóóóó :))

4. Az egészség

Az előzőekből következik, hogy ez is a fiatalság oldalára billenti a mérleg nyelvét. Egyértelműen. Egy életerős, fiatal szervezet mindent sokkal jobban átvészel, legyen az egy műtét, szülés, sérülés vagy bármilyen más betegség. Mondanom sem kell, hogy sajnos erősítem a statisztikát, ami az idősebb korban szülő nők egészségügyi kockázatainak növekedésére hívja fel a figyelmet, ugyanis nagy valószínűséggel a második terhességem okozott nálam egy frissen diagnosztizált autoimmun pajzsmirigy betegséget. (Szándékozom erről is írni…) Ám még mielőtt bárki visszarettenne a gyermekvállalástól, egyelőre ez csak feltételezés, de tény, hogy szerepet játszhatott… Célom, hogy mielőbb meggyógyuljak. Már nem elsősorban a kilóimmal foglalkozom, hanem több nézőpontból vizsgálom az egészségem.

5. A férfi

Szerencsések azok, akik fiatalon megtalálják életük szerelmét, társukat, barátjukat, párjukat, gyermekük apját – hívjuk bárhogy is. Sokszor a késői gyermekvállalás oka egy korai, kudarcba fulladt házasság. Nálam ez pontosan így történt. Kemény éveken vagyok túl, de büszkén mondhatom, hogy egyedülálló anyaként tisztességesen felneveltem egy gyermeket. Aztán jött, látott és győzött az új szerelem, majd hamarosan jelentkezett a közös gyermek utáni vágy is… És én még szerencsének mondhatom magam, hogy egyáltalán megtaláltam. Kár, hogy nem hamarabb… 🙂 Más értéke van egy kapcsolatnak, ha megharcoltunk érte, és amikor az ismerősök is egyetértenek abban, hogy megérdemeltem, akkor… olyan boldog vagyok!

6. A divat

Bár valószínűleg nem fogom újra kétrészes bikiniben süttetni magam és vadul szelni a habokat – ezt még meg is köszönik nekem 🙂 -, mégis igénylem az igényes nőiességet: a divatos, stílusos és ízléses öltözködést, a sminket ésatöbbi és így 40-en túl is és képes vagyok végigloholni a városon egy vágyott, szuper trendi fekete táska miatt. Ez nemcsak a fiatalok kiváltsága. Amíg nem támad kedvem nylon otthonkát öltve a kertben sétálva üdvözölni a nyári napsugarakat (mint egy nálamnál 4 évvel fiatalabb szomszéd), addig azt hiszem nincs baj… addig igenis fiatalos anyuka vagyok. A cél a 38-as ruhaméret. Már nincs messze 🙂

7. A karrier

Nem vagyok tipikus karrierista nő, ráadásul huszonévesen még nem is nagyon volt mit beáldoznom. Egyébként ez sem akkor, sem most nem volt szempont. Bár most volt mit, én mégis beáldoztam… láss csodát, hamarosan újra dolgozó nő leszek, álmaim állásában! Erről korábban a Dolgozó nő és/vagy Anya? bejegyzésemben részletesen írtam. A helyzet az, hogy most már egyáltalán nem mindegy mit dolgozom. Ebben a korban nem.

8. A gondoskodás

Ez semmit sem változik az évek alatt, annyira ösztönös. Ráadásul tapasztalatból is táplálkozik, így egyrészt könnyebb, másrészt viszont sokkal több aggodalommal teli, így valahol nehezebb is. Huszonévesen eszembe sem jutott, hogy a gyermekem bármilyen súlyos betegséggel jöhet a világra; 40 évesen a lehető legkorábban elvégeztettük az ezt kizáró vizsgálatot. Annyival másabb a 40-es perspektíva, hogy – bármennyire is fáj tudomásul venni – nem biztos, hogy látjuk őket felnőni. Ez pedig végtelen szomorúsággal tölt el és folyton bőgnöm kell, ha erre gondolok. Mert ez a világ már nem az a világ, a változás túl gyors, kegyetlen és könyörtelen. Gyermekeinknek pedig szükségük lesz oltalmazó anyai kezünkre és szívünkre, talán sokkal jobban, mint életük során bármikor. Óriási “teher” ez a vállunkon.

9. A nevelés

Nos, ez viszont kellőképpen sokat változott. Nagyon sok inger és vélemény éri az Édesanyákat, rengeteg tanácsot kapnak; sokkal nyitottabb és szókimondóbb lett a világ, ami véleményem szerint nem könnyíti meg a dolgunkat. Az információ sokkal könnyebben hozzáférhető, ezzel együtt pedig nagyon sok a téves és áltudományos hatás. Régebben talán sokkal természetesebb, ösztönösebb és magától értetődőbb volt minden, ami a gyermekekkel kapcsolatos; ma már – ha nem állsz be a sorba – meg kell védened az álláspontodat, mert mindenki sokkal jobban “ért” ehhez is. Őrült szabadságot kapnak a gyerekek, nagyon korán kis zsarnokokká és irányítókká válnak, ami egyenesen következik a szülők rohanó, öldöklő és törtető világából… ha pedig Te másképp neveled, szinte kilógsz a sorból. Sokat változott a világ, benne persze az emberek is, nekem azonban továbbra sincs más célom, mint tisztességes, becsületes, érző szívű, empatikus, szorgalmas felnőttet nevelni a legkisebb gyermekemből. A nagyból azt hiszem többé-kevésbé sikerült, pedig őt tulajdonképpen egyedülálló anyaként neveltem fel.

10. … és végül a gyermekdalok

Ez volt az egyik legnagyobb félelmem. Amikor mindennapi szavaid a munkád szakszavai, amikor pivot táblákból dolgozol, prezentációkat és megbeszéléseket tartasz, jelentéseket készítesz és üzleti-és marketing tervezel – valljuk be, akkor nehéz elképzelni, hogyan is hangzik majd az “A Dunáról fúj a szél” és a “Töröm, töröm a mákot…” a Te tolmácsolásodban, amikor valójában már a teljes szövegére sem emlékszel. De jelentem, sikerült! 🙂 Remek anyagok vannak a neten, kiváló előadók adnak ki CD melléklettel ellátott könyveket. Így – 1 év távlatából – örömmel nyugtázom, hogy gyermekem minőségi zenei nevelését elkezdtem; nem is olyan rossz a hangom, mint gondoltam; és alig várom, hogy meseolvasási rajongásomat átadhassam neki.