patentblog

Viszlát 2014 – Hello 2015!

Biztosan nem vagyok egyedül, de én kifejezetten utálom a szilvesztert. Az érzés nagyjából konvergál a “karácsonykor mindenkit szeretünk” érzéshez. Nem, karácsonykor sem kell mindenkit szeretni. És nem csak karácsonykor kell szeretni, egyébiránt. Hanem egész évben! A mai nap a  “szilveszterkor mindenképpen bulizni és örülni kell” nap. No meg persze tűzijátékozni, ami egy teljesen céltalan és… Tovább »

Nem vagyok szupernő!

Biztosan sokaktól megkérdezték már: “Hogy csinálod?” Nos, tőlem is. Életem során sokszor, egyedülálló anyaságom alatt számtalanszor. A válasz pedig legtöbbször bizony semmitmondóra sikeredett. Mert tulajdonképpen sehogy sem csináljuk, illetve persze valahogy mindenképpen, sőt igyekszünk a lehető legjobban, de ezt elmagyarázni, megtanítani, elemezni képtelenség. Szimplán lehetetlen. Csupán csináljuk.   Be kellene látnom végre, hogy egyszerűen nem… Tovább »

Szingli anyuka meséi: A randevú [2. rész]

A férfi meleg mosollyal, kedvesen köszöntötte a nőt. Figyelte, ahogy kényelmesen elhelyezkedik az ülésben. Indított. Az autó elegánsan és csendesen suhant át a város még népes utcáin. A nő szíve ismét – vagy még mindig – ugyanolyan hevesen vert, mint amikor napokkal ezelőtt erre a randira gondolt – és egyébként sokkal jobban, mint várta. Kíváncsian,… Tovább »

Home design #7: A vendégszoba [fotósorozat]

Hello szombat, hello home design. Igyekszem inspiráló fotókat hozni Nektek, melyek – bár az én ízlésemet tükrözik – remélem sokaknak örömet okoznak majd.  A karácsony igazi meghitt családi és vidám vendégváró ünnep. Ezekben a pompás vendégszobákban egyáltalán nem lenne probléma az idegen helyen alvás és bárki boldogan hajtaná álomra a fejét, igaz?  Kellemes pillanatokat!      … Tovább »

Szingli anyuka meséi: A randevú

A társkeresés – már ha keresni szükséges azt a társat – egyébként sem könnyű vállalkozás, gyerekkel pedig hatványozottabban kényes (és kalandos) kérdés. Egyedülálló fiatal anyaként bizonyosan senki sem törődik bele a neki szánt magányos létbe. Persze egy anya sosem magányos, ha van gyereke – mondják sokan. Részben, de csak részben – igazuk is van. Egy… Tovább »

Home design #6: Az ebédlő

Hello szombat, hello home design. Igyekszem inspiráló fotókat hozni Nektek, melyek – bár az én  ízlésemet tükrözik – remélem sokaknak örömet okoznak majd.  Fenséges fogások vagy családi beszélgetés? Kártyaparti vagy születésnap? Egy ebédlő annyi funkciót betölthet… Különösen ezek a csodásak! Kellemes pillanatokat!                             A képek forrása: houzz.com… Tovább »

Olvasson a gyermek!

Az olvasás olyan a szellemnek, mint a mozgás a testnek. Elengedhetetlenül fontos. És hogy mikor mutassuk meg az olvasás és a könyvek szeretetét gyermekeinknek? Minél hamarabb! Amikor nagylányom olyan 8-9 éves lehetett, aggódva nyugtáztam, hogy bármennyire fontos szerepe volt  a könyveknek az én gyermekkoromban, ő bizony magától sosem vesz könyvet a kezébe. Én pedig rendíthetetlenül… Tovább »

Karácsony a világ körül: Görögország [8]

Lassan mindenki ünnepi hangulatba öltözteti szívét-lelkét, így én ezzel az izgalmas, kalandos és érdekes utazással szeretném szebbé tenni a napjaitokat egészen karácsonyig, kedves olvasóim. Az utazás során bepillantást nyerhettek közeli és távoli országok karácsonyi hagyományaiba, érdekes szokásaiba. Kellemes pillanatokat! Az 8. állomás: Görögország Az adventi időszak alatt  a görögök  otthonaikban drótra erősített  fa kereszteket és… Tovább »

Szingli anyuka extrákkal

Az egyedüllét minden nőnek mást jelent, hiszen másként viszonyul a kérdéshez egy tudatosan egyedül élő, a szingli-létre kényszerült, egy elvált, egy özvegy, egy társas magányt választó nő; egy áldozat típusú nő, egy külföldön élő diplomata feleség, vagy egy expat itthon maradt felesége. Megannyi élethelyzet és történet, éppen ezért nem is lehet örök érvényű és kizárólagos… Tovább »

Home design #5: A terasz [fotósorozat]

Hello szombat, hello home design. Igyekszem Nektek inspiráló fotókat hozni, amik ugyan az én ízlésemet tükrözik, de remélem másoknak is örömet okoznak majd. A hely, ahol az év, a hónap, a nap vagy óra bármely szakában nyugalomra lelhetünk: a belső udvarok, teraszok. Kellemes pillanatokat!                              … Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!