Dolgozó nő és/vagy anya?

Igazán nem szándékoztam hanyagolni virtuális kéznyomom itt a Cafeblogon, ám az elmúlt néhány hét eseményei teljességgel magával ragadtak és bizony az írások csak fejben készültek el.

Történt ugyanis, hogy ismét válaszút elé állított az élet. Dolgozó Anya vagy sem?

(A kép forrása: secureteen.com)

Volt már ilyen, no’ hisz…. Akkor is bátor voltam és határozott, most sem volt ez másképp. Talán csak egy árnyalatnyival, ugyanis némi hezitálás azért tarkította az eseményeket.

Azt mondják, amíg vannak álmaink, értékes az életünk. Bizonyos pontokon talán ezt lehetne vitatni, de összességében egyet kell értenem ezzel az állítással. Nekem azonban – el kell ismernem – nem voltak különösképp nagyra törő és különleges álmaim és világsikerre sem áhítozhattam. Ez utóbbihoz kellett volna még egy aprócska plusz is, ugyebár… 🙂 Nem vágytam a Holdra, nem szerettem volna egy híres énekessel egy színpadon állni, nem áhítoztam hírnévre. Szerettem volna azonban egy szép családot, 3 gyereket, kedves és meghitt otthont, egészséget és boldogságot, egy klassz állást. Szerettem volna világot látni, utazni, repülni, látni, tapasztalni, kóstolni… Középszerű? Hm….

Így a negyvenen túl boldogan mondhatom, hogy van egy szép családom, 2 gyermekem, kedves és meghitt otthonom, boldogságom és még világot is láttam. Nem is olyan rossz…  Az egészségem most nincs a topon, de teszünk ellene. Szóval, igazából nincs miért elégedetlenkednem és nem is teszem…

… annál is inkább, mert van egy klassz állásom. Álmaim állása. Ez amolyan “egyszer az életben” lehetőség volt. Egyszerűen élnem kellett vele, még akkor is, ha épp nem tökéletesen jó volt az időzítés. Mert nem volt az, ez tény. Ugyan nem is a lehető legrosszabb konstelláció, de mégsem… Azonban sem ez, sem más nem tudott eltéríteni attól, hogy elinduljak álmaim megvalósításának útján.

Akik követik az írásaimat tudják, –  akik esetleg most olvasnak először, a kedvükért újra – van egy gyönyörű, bájos, kedves és imádnivaló kislányom, aki a napokban töltötte be 1. életévét. Hatalmas mérföldkő, leginkább a szülőknek. Minden szülőnek a saját gyermeke a legcsodálatosabb, nincs ez velem sem másképp. És ez így van jól. Valóban, eL az életem (életünk) legnagyobb ajándéka. Mivel elsőszülött gyermekem Vanda 13,5 hónaposan került bölcsibe – ami persze egyáltalán nem okozott benne semmiféle defektust –  határozottan eldöntöttük, hogy eL-lel másképp lesz. Ha 3 évet nem is, de legalább 2 évet itthon maradok vele, dobom a karriert és lesöprök mindent az asztalról. Elismerést, sikereket, a jó fizut és a kollégákat, helyette felteszem a mesekönyveket, a pelenkázót és a fincsi almapürét tartalmazó etetőtálkát. Nincs is ezzel semmi baj. Vártuk, akartuk. És élvezet vele minden perc. No meg sokszor fárasztó és nehéz, aggódós és könnyes. Ám az élet most (is) közbeszólt. Hangosan ordította, hogy “hello”! S egyik napról a másikra így foszlottak szét itthonmaradós terveim és öltött testet a “mindigisezvoltazálmom” életérzés.

Persze (és nyilvánvaló) mindenhol tágra nyílt szemekkel és kikerekedő kérdőjelfejekkel találkozom, ha ezt megemlítem. Hogy én újra dolgozom, pedig csak 1 éves a kislányom? És mi lesz vele? Meg hogy jaj, szegény! És hova fog járni bölcsibe?  Ki hozza haza? Ja, és hogy fogsz túlórázni? És mi lesz, ha beteg lesz? Ezt kérdezte a szomszéd és a családom egyes tagjai is…

Záporoznak a kérdések, és meg alig győzöm “megvédeni” magam, a döntésünk és vállalni, hogy igen, én dolgozó Anya leszek, emellett társ, nő, testvér, sógornő és kolléga, barát és ismerős, szomszéd ésatöbbi. Miért ne? Netán ezek párhuzamos, váltakozó vagy egyidejű megoldására képtelen lennék? Még mielőtt bárki ítélkezne, azt leszögezhetjük, hogy nem én leszek Magyarországon az első Nő, aki ilyen vagy olyan oknál fogva, kényszerből, szükségből, menekülésből vagy épp józan, megfontolt döntések sorozata okán újra dolgozó Nő – IS –  lesz!

Annyira merevek vagyunk. Olyan erősek a társadalmi elvárások. Végtelenül szemellenzősek vagyunk. Nem merünk kiállni a döntéseinkkel a közvetlen vagy a tágabb környezetünk elé, mert félünk, hogy mit szólnak majd. Miért is ne dolgozhatnék én egy 1 éves gyermek mellett?

Nos, ezúton is üzenem a játszótéri és egyéb “nemtervezektöbbédolgozni”Anyukáknak, hogy maximális tiszteletem és megbecsülésem minden 1-2-3-4 vagy több gyermeket nevelő háztartásbelinek és főállású Anyának, de én (pontosabban mi) MÁSKÉPP döntöttük, amihez nemcsak hogy jogunk van, de legalább annyi tisztelete érdemelne, mint amit én tanúsítok az előbb említett kör felé. Soha nem kételkedtem abban, mennyire fontos a gyermekek életében az első néhány év. Egyébként egészen pontosan 6.  Azt azonban nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy az első 1-2-3 kizárólag az otthoni kötelékben valósulhat meg.

Jöhetnek a virtuális kövek, pedig nem vagyok igazán, a klasszikus értelemben vett karrierista nő. Neveltetésemből adódóan tisztességgel és keményen tanultam és dolgoztam az elmúlt több, mint 20 évben. Sokat letettem az asztalra, ismernek és elismernek a szakmámban, így ez a mostani lehetőség valóban egy korona eddigi szakmai életemre. A tényekhez az mindenképpen hozzátartozik, hogy az első megkeresés alkalmával úgy döntöttük, eL még nagyon pici, nem vállalom a visszatérést. Amikor azonban az elmúlt hetekben ismét felmerült a nevem, újra feltették a kérdést,… ha esetleg meggondoltam magam… Ez – azon kívül, hogy hízelgő – mindenképpen a dolgok újragondolására késztetett minket. És döntöttük. Megpályáztam az állást, 2 fordulós interjú volt, angol nyelven, prezentációval és egyebekkel. Sikerült.

Tisztában vagyok a vállalással, a várható terhekkel és kihívásokkal, de van egy csodálatos társam és egy csodálatos gyermekem, ami leírhatatlan előny és egy olyan plusz, ami érzéseim szerint meghatározó lesz ebben a visszatérésben.

Az én jövőm, a mi jövőnk = a kislányunk jövője.

Magyarországon valóban szerencsések az Édesanyák, hogy akár 3 évig is távol maradhatnak a munka világától és minden idejüket a gyermekeiknek szentelhetik (ha szeretnék), állami juttatások mellett. Azonban nincs ez így mindenhol. Íme néhány érdekes és talán megdöbbentő példa, mely szerint egyes országokban bizony a szülési szabadság ideje nem mérhető években.

A szülési szabadság ideje néhány Európai országban:

• Anglia –  3 hónap
• Lengyelország – 5 hónap + 1 hónap fizetetlen szabadság
• Csehország – 7 hónap, ami 3 évig bővíthető, de ekkor az állam már nem fizet semmit.
• Szlovákia – 10 hónap
• Románia –  2 év
• Ukrajna –  56 vagy 70 nap(!), ami max. a gyermek 3 éves koráig meghosszabbítható, állami finanszírozás nélkül!
• Franciaország – 4 hónap (második vagy harmadik gyerek után 8,5 hónap) A nők többsége 4 hónap után  újra munkába áll.
• Svájc –  4 hónap, de az anyák többsége a gyermek iskoláskoráig otthon marad. Svájc azonban messze Magyarország előtt jár…
• Hollandia – 4 hónap, az anyák többsége a gyermek 3 hónapos korában visszamegy dolgozni. Részmunkaidő, szoptatós szoba, stb… Ez nálunk abszolút utópia…

Az állami bölcsődék elegendő férőhelye és a rugalmas munkaidő még jó ideig álom marad itthon… azonban egy Dolgozó Nő nem és/vagy Anya hanem ÉS ANYA!

Neked is van egy történeted? Írd meg és közzétesszük! Érdekel a véleményed…