A szoptatásról – egy kicsit másképp…

Szoptatás. Közkedvelt, felkapott, agyoncincált, de szép téma. Amikor ezt a blogot írni kezdtem, felállítottam magamban egy “sosem írok róla” listát. Ennek kiemelkedő helyén volt a szoptatás. Az ok egyáltalán nem a prűd neveltetésemben rejlik, sőt annyira introvertált személyiség sem vagyok, de érzésem szerint ez a téma annyira bensőséges, intim és egyéni, hogy részletesen nem tartozik a külvilágra. Ma azonban mégis változott az álláspontom. Mert ez az a téma, amit sokak gyakran meglehetősen egyoldalúan tárgyalnak. Különösen izgalmas olyan írást olvasni ebben a témában, ami olyan nő tollából származik, akinek nincs is gyereke. Így az írás  – szerintem – abszolút nem hiteles, száraz, elcsépelt és ráadásul bizonyos pontokon cáfolható.

Elmondom, hogy 2 gyermekes édesanyaként én mit gondolok a szoptatásról. Lehet, hogy sokak nem értenek egyet velem, sőt egyenesen felháborodnak,  de a gondolat szabadsága (is) alapvető emberi jog… mindenféle retorzió, megkövezés és kerékbe törés nélkül.

A szoptatás valóban egy csodálatos dolog. Mindenki tisztában van az előnyeivel, nevezetesen – a teljesség igénye nélkül – az anyatej különlegesen tápláló, immunerősítő, vitamindús, könnyen emészthető és a gyermek korához, sőt a szoptatás idejéhez is automatikusan alkalmazkodó összetétele; a szoros anya-gyermek közti lelki kapcsolat kialakulása; a fertőzések elleni védelem; az anya önbizalmának növelése és a szülés előtti testsúly gyorsabb visszanyerése; a mellrák kockázatának csökkenése. A szoptatás további pozitívumaként hallhatunk olyan véleményeket, miszerint az anyatejjel táplált gyerekek okosabbak, agyuk gyorsabban fejlődik, kevésbé lesznek hasfájósak és ritkábban figyelhető meg nálunk a hasmenés. Kevésbé hajlamosak az allergiára és a náluk alacsonyabb a felnőttkorban kialakuló szív-és érrendszeri betegségek kockázata is. Csupa-csupa szép dolog, amit ha akarnék sem tudnék cáfolni. De nem is akarok. A szoptatás csodája azt hiszem nem szorul további magyarázatra.

Azt érzékelem azonban (a saját bőrömön is), hogy ebben a témakörben is csak a felszínt kapargatjuk. Elméleti áradozások vannak és persze születnek oktató-és tájékoztató anyagok, könyvecskék és tájékoztató füzetek ám az effektív segítség – tapasztalatom szerint ritka. Nagyon fontos lenne, hogy a védőnők a szoptatással összefüggő minden fontos kérdést tisztázzanak a kismamákkal. Olyan kis falvakban és településeken is születnek kisbabák, ahol az Édesanyáknak nincs lehetőségük az interneten való tájékozódásra és a különböző tájékoztató-illusztráló anyagok kinyomtatására, a témában való elmélyülésre. Legfeljebb a kismama csomagban található anyagokat tanulmányozhatják. Sőt, azt látom, hogy mindenhol elkél a segítség. A tényleges és hatékony gyakorlati segítség. A védőnői szolgálat nagyon fontos szerepet tölt be az egészségügyben, ehhez nem fér kétség. Hungarikummá nyilvánítására is történtek lépések. Ez mind nagyon szép, de nekem sajnos mindkét gyermekemnél elég negatív tapasztalataim vannak… és gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Ha legalább a szoptatásban kapna minden kismama hathatós segítséget, akkor legalább lenne értelme havonta ellátogatni a védőnőhöz. A terhességeim alatt minden kötelező alkalommal ellátogattam a védőnőkhöz. Megmérték a súlyomat, megkérdezték, van-e valami panaszom, majd egy új időponttal rövid időn belül távoztam is. Ez így ment minden alkalommal. Egyébként abszolút nem vágytam babusgatásra, mert ahhoz (most) már végképp “öreg” vagyok, de könyörgöm, azért a másik végletbe se zuhanjunk már át… Pedig mennyi minden okos dologról beszélgethettünk volna… Gondolok itt a szoptatás előtti előkészületekre: a mell masszírozására, a mellre tétel helyes technikájára, a mellbimbó ápolására, a fejési technikákra, a mellszívók használatára, a csecsemő éhségjeleinek felismerésére és azok helyes értelmezésére, a hozzátáplálásról,  stb. Tudniillik meggyőződésem (és szintén saját tapasztalat), hogy a frissen szült Édesanyák többségét csak stresszelik a gyermekágyas osztályon… “Anyuka, tegye mellre!, Anyuka sűrűn szoptasson, hamarabb jön meg tej!, Miért úgy tartja a csecsemőt?, Boldogul?, Ébressze már fel és szoptassa meg!, és még sorolhatnám…és hiába vett részt a kismama és kispapa a kórház által tartott tanfolyamon, amikor élesben megy a dolog, akkor bizony semmi nem úgy van, mint azt az elméletben elvileg már kiválóan elsajátítottuk…. igaz? Ez pontosan olyan, mint a szülésről olvasni a Kismamák Nagykönyvében. Tökéletesen és betéve tudsz mindent, kívülről fújod a szülés egyes szakaszaiban alkalmazandó helyes légzési technikákat, tudod a vajúdás folyamatát, tisztában vagy kitolási szak ismérveivel. És amikor ott fekszel a szülőágyon, mindenre gondolsz, csak épp a 9 hónapig tanulmányozott kedvenc olvasmányodra nem… Valahogy így van ez a szoptatással is. Elméletben minden szuper, no de a gyakorlat. A kimerültség és eufória különleges egyvelege mellé ott tartasz egy törékeny életet a kezedben, akiért nem mellesleg minden szempontból felelősséggel tartozol… hát hogy is emlékeznél arra, amit a szülésfelkészítő tanfolyamon 1 óra alatt gyorsan elhadartak Neked. Ezisigaz 🙂

Szóval a szoptatással az a bajom, hogy a mindenféle szervezetek, tömörülések rózsaszín felhőkön ülve szórják nekünk az igét arról, miért is jó a szoptatás, szoptasson mindenki – amivel egyébiránt egyetértek – , de a La Leche Ligán kívül én nem ismerek olyan szakmai szervezetet, aki a kismamák segítségére lenne, ha problémák adódnak. És ez kevés… nagyon kevés… Boldog lennék, ha ezt valaki cáfolná. A korszülött babákról és az esetlegesen valami testi “hiba” folytán szoptatni nem tudó kismamákról már nem is beszélve.

És itt jöjjön az, amiért ez a bejegyzés megszületett.

• Mi van akkor, ha az Édesanya egyszerűen képtelen szoptatni? (lehet ez lelki ok is akár…)
• Esetleg az anatómiája olyan?
• Vagy mert a csecsemő ügyetlen? Tudom-tudom… a szopási reflex vele született, de ugye láttunk már karón varjút?
• Mi van akkor, ha a szoptatási nehézségekre kitalált segédeszközökkel sem megy a szoptatás?
• Ha esetleg olyan feszült családi környezetben él, hogy egyszerűen elmegy a  teje?
• Vagy olyan trauma éri, hogy fizikai fájdalmat jelent a szoptatás?
• Netán bármilyen egyéb meggyőződés miatt nem akar szoptatni?

Akkor ez az Anya nem is Anya?! Vagy nem jó Anya?!

Miért bélyegzi meg a társadalom a nem-szoptató anyákat? Miért néz rájuk ferde szemmel a rokon, a szomszéd, a játszótéri “kebelbarát” anyuka? Nyilván nem mindenkit avatunk be ebbe az intim dologba, éppen ezért lehet mindenki olyan okos, felvilágosult és bátran bíráló…

Miért van az, hogy alig-alig találkozunk a témában megbékélésre intő írással? Ha pedig találkozunk is, valljuk be a gyakorlatban ez teljesen másképp működik…

A tápszerrel táplált csecsemő:

– kizárólag beteges és szerencsétlen?

– nem kötődik az Édesanyjához?

– extrán hasfájós?

– rosszul emészt?

– lassan fejlődik az agya?

– nyugtalanabb, mint az anyatejes csecsemő?

Aligha hiszem. 40 évvel ezelőtt is felnőttek a gyerekek az akkor még egyáltalán nem korszerű tápszereken (pl.  Oriza… kinek ismerős?). Manapság pedig, a viharsebesen fejlődő tudománynak köszönhetően annyira korszerű tápszerek előállítására van lehetőség, hogy azok minősége minden kétséget kizáróan elősegíti a csecsemők és kisgyermekek egészséges fejlődését.

Én mindkét gyermek sajnos csak nagyon rövid ideig/ vagy nem tudtam szoptatni. Elsőszülött kislányom 1 hónapig élvezhette az anyatej éltető erejét, ám az akkori negatív családi körülményeim olyan súlyos hatással voltak a rám, hogy egyik napról a másikra egyszerűn elapadt a tejem. Vandát ezután kizárólag tápszerrel tudtam etetni. Egy gyönyörű, egészséges nagylány lett belőle, aki kicsinek sem volt beteges, nem allergiás és leszámítva a kamaszkori allűrjeit, abszolút kötődő.

eL, a lassan 1 éves kislányomat pedig egyáltalán nem tudtam szoptatni. Szerettem volna és kitartóan próbálkoztam, de nem sikerült. Így Ő szinte az első perctől kezdve cumisüvegből kapta az anyatejet és tápszeres kiegészítésre is szükség volt. Annak érdekében, hogy minél tovább kaphasson anyatejet is, 2-3 óránkét fejtem, éjjel-nappal. 4 hónapig sikerült fenntartani ezt a vegyes táplálást, aztán teljesen elzáródtak a csatornák. Egy gyönyörű, egészséges kislány boldog szülei vagyunk, aki a 11 hónap alatt szinte beteg sem volt… leszámítva azt a pár napot, amikor egy kis lázzal, orrfolyással és köhögéssel bajlódtunk…

Szeretném leszögezni: bár nem szoptattam, de jó anya vagyok. Ugyanolyan jó anya, mint 7-8-10 hónapig / 3 évig szoptató nőtársaim és aki – csakúgy mint ők – szeretettel gondoskodik a gyermekéről, táplálja őt finom és egészséges ételekkel. No meg persze tápszerrel, mert így alakult. Lelkét pedig jó szóval, mosollyal és törődéssel. Mert nemcsak a szoptatás hozza meg a szép, gazdag és bensőséges anya-gyerek kapcsolatot.

Boldog vagyok, hogy egészséges gyermekeket táplálhattunk/táplálunk cumisüvegből. Egy olyan kegy a sorstól, ami számunkra mindennél többet ér. Arról nem is beszélve, hogy így az Édesapa is részesülhet abban a csodában amit mi, Édesanyák nap mint nap megélünk.

Nem szükséges pálcát törni a nem szoptató Édesanyák felett. Csakúgy mint azok felett sem, akik 6 hónaposan bölcsődébe adják a gyermekeiket. Nem ismerjük a történetüket és okosabb lenne, ha hagynánk mindenkit úgy élni az életét, ahogy ők szeretnék. A döntés szabadsága mindenkié.

Nem vonom kétségbe a szoptatás fontosságát, előnyeit, varázsát és számtalan pozitívumát, de kizárólagosságának már-már végletes hangoztatásával és a szoptatni nem tudó/nem akaró nők perifériára szorításával, megkülönböztetésével és lelki gyötrésével pedig nem tudok, de nem is akarok azonosulni.