Érdekes, 3 részes témával jövök ma: a gyermekkori beszédfejlődést, nevezetesen a verbális és non-verbális kommunikáció kialakulását, fejlődését, legfontosabb állomásait és problémáit igyekszem bemutatni a gyermekek 6 éves koráig terjedő életciklusban. A beszédfejlődés és a kommunikációs zavarok témaköre szerteágazó, problematikája számos nézőpontból értelmezhető és vizsgálható, így a mindenre kiterjedő, teljes és részletes elemzést ezen írás nem tekinti feladatának.
Jelen írás egyetemi tanulmányaim során született, nem is oly rég 🙂 Az anyagok feldolgozása során – több szakirodalmat is felhasználva – hasznos ismereteket szereztem, így elhoztam Nektek is, hátha Ti is hasonlóan éreztek majd. A hivatkozások jegyzékét az egyes részek végén, az irodalomjegyzéket pedig a harmadik rész végén tüntetem fel.
A tematika az alábbiak szerint alakul:
⇒ ELSŐ RÉSZ – a gyermekek verbális (szóbeli) kommunikációs fejlődési szakaszait mutatja be a születéstől az iskoláskorig terjedő időszakban;
⇒ MÁSODIK RÉSZ – a non- verbális kommunikációs fejlődési szakaszait mutatja be, szintén a születéstől az iskoláskorig
⇒ HARMADIK RÉSZ – a beszédzavarok kialakulásának okait elemzi 0-6 éves kor között; valamint a család szerepét mutatja be, hiszen azt mindenképpen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a gyermekek harmonikus személyiség- és ép beszédfejlődésében kiemelt szerepe van a családnak.
Vajon a csecsemők sírását tekinthetjük kommunikációnak? A testbeszéd, mint „néma” kommunikáció lehet a közlés és kapcsolatteremtés csatornája? Milyen szerepe van a szülőknek és az óvodának a gyermekek beszédkészségének fejlődésében? A beszédzavarok kialakulása kizárólag biológiai problémáknak tulajdonítható vagy esetlegesen más tényezők is közrejátszhatnak?
A válaszokon keresztül próbálom meg feltárni és láttatni annak jelentőségét, hogy a gyermekkor az ember kommunikációs fejlődésében elsődleges szerepet játszik.
Igyekszem bemutatni a gyermekkori beszédfejlődés folyamatát, a beszédzavarok kialakulásának lelki és fizikális tényezőire fókuszálva. A nyelv, mint a közvetlen emberi kommunikáció legfontosabb és mással ki nem váltható eszköze egy olyan médium, amely meghatározó jelentőséggel bír a gondolatok, érzelmek, vélemények közvetítésében. Hidat képez az emberi kapcsolatokban, ábrázol, kifejez, nevel és szórakoztat. Az anyanyelv és a szép beszéd tanítása, ápolása és a nyelvi kultúra fejlesztése – örökül hagyva azt az eljövendő generációknak – alapvető fontosságú minden társadalomban. Olyan értékekről van szó, melyeknek minőségét a gyermekkorban kapott „szép szó” alapjaiban definiálja.
Jó olvasást a péntek reggeli kávé mellé! 🙂
A kommunikáció kezdetei
A csecsemőkorról – különösen az első három életévet tekintve – általánosan megállapítható, hogy ez a fejlődés legintenzívebb szakasza. Pontos ismereteink vannak arról, mely szerint – ahogy erre Martina Hasselman is rámutat – a látásra, a hallásra, a szaglásra és a tapintásra ható összes környezeti inger újdonság a gyermek számára. Olyan tapasztalatok birtokába jut, melyekből szabályokra és fogalmakra következtet, majd a különböző ingereket összekapcsolja és kialakítja saját képzeteit. Természetesen az ingerek feldolgozásához minden gyermeknél eltérő idő szükséges.[1] A természetes fejlődési folyamatot siettetni nem feladata a környezetnek, sokkal inkább egy olyan harmonikus légkör megteremtése, melyben megvalósulhat a beszéd elsajátításnak lehetősége. „Az egészséges csecsemő, bár rendelkezik a beszédkészség kialakulásának lehetőségeivel, sosem tanulna meg beszélni, ha nem élne beszélő környezetben”[2]. A kommunikáció kezdetei már újszülött korban egészen nyilvánvalóan megmutatkoznak, amikor a csecsemő sírással hívja fel szülei figyelmét alapvető létszükségleteinek kielégítésére – vagyis már ekkor kapcsolatba lép környezetével.[3] A sírást ebben a kontextusban tekinthetjük a beszéd előfutárának is[4], – amennyiben elfogadhatónak tartjuk azt, hogy a sírás akusztikai szempontból a beszédhang analógiája – mint a leghatékonyabb, és ebben az életkorban az egyetlen nem verbális kommunikációs csatornát.
A kiáltozást és a gagyogást a csecsemők elsősorban a hangzás miatt gyakorolják oly nagy örömmel, és ahogy egyre több hang vegyül első „beszédpróbálkozásaikba”, a felnőttek artikulációját utánozva, kialakulnak az első értelmesnek vélhető szavak (kezdetben rövid szótagokkal, pl. pa-pa, ba-ba), melyek megjelenése egy újabb fontos lépést jelent a beszédfejlődésben. Ez a gyermekek egyéves korára tehető, ám a „szavak” jelentését ekkor még nem minden esetben értik.[5] Az aktív beszéd másfél éves kor körül kezd kialakulni, bár a gyermekek még ekkor is alig tudnak többet 20 szónál.[6] A második életév végéig tart a beszédfejlődés harmadik szakasza, amikor is a szókincs gyors fejlődésnek indul: nagyjából 300 szó használta jellemzi ezen életkorban az aktív kommunikációs rendszert.[7] Előfordul természetesen – hiszen míg a nyelv kollektív, a beszéd egyedi -, hogy a gyermek sokkal több szót megért, mint amennyit valójában használ. Az környezeti ösztönzés és a pozitív érzelmi hozzáállás azonban javíthatja a tanulási és „előadói” képességeket. Kétségtelen azonban, hogy a gyermekek számára más, non-verbális kapcsolatteremtési lehetőségek is rendelkezésre állnak.
A beszélő gyermek
Az óvoda – mely a család után a legfontosabb szocializációs „egység”, tekinthető egy újabb lépcsőfoknak is – megkérdőjelezhetetlen jelentőséggel jelenik meg a beszédfejlődést meghatározó stádiumok sorában. Nemcsak arról szükséges említést tennünk, hogy a szerepjátékok, mesék és a társakkal történő interakciók új dimenziókat nyitnak a gyermekek számára, hanem arról is, hogy a többé-kevésbé szabályozott nevelési-oktatási koncepció mellett az óvoda egyéni képességeket figyelembe vevő, fejlesztő, esetlegesen felzárkóztató szerepe nélkülözhetetlen.
A szókincs bővítésében kiemelkedően fontos szerepe van – jellemzően, de nem kizárólagosan az óvódás korra tehető fejlődési időszakban – a verseknek, daloknak és mondókáknak, hiszen a jó kommunikációs készség alapjaiban határozza meg egy gyermek és környezete közti viszonyt. A szavak vélt, vagy már ismert jelentése és a zenei hangzás olyan egységet alkot, mely egy varázslatos világ kapuját nyitja ki gyermekeink előtt. Erwin Richter megállapítása teljesen egyértelműen mutatja ennek fontosságát: A gyermek örömét leli a játékban, élvezi a testi kontaktust; a beszéd dallama, hangsúlya és ritmusa pedig segít kialakítani a saját beszédritmusát, javítja a figyelmet és a koncentrációt. Mivel gyakran mozdulatok is kísérik a mondókákat (pl. a végén taps), a mozdulatok segítik őket a hallottak értelmezésében.[14] A képeskönyvek nézegetése, a felolvasás segíti a gyermekeket a körülöttük lévő világ megértésében és megismerésében, gondolkodásra készteti őket, fejleszti emlékezetüket, nyelvi készségeiket.
Négyévesen a nyelv megtanulása alapjaiban lezárul. A gyermek már minden hangnak, és hangkapcsolatnak birtokában van. Gondolatait, nézeteit, kívánságait más emberekkel és tudja közölni.[15]
Ezt a korszakot gyakran nevezik a „miért” korszakának. A gyermek értelme nyílik, figyelme sokrétű, és minden új tapasztalás, ismeretlen élmény, izgalmas esemény újabb kérdések egész sorát veti fel. „Ha a szülő valóban komolyan veszi a nevelést”[16], akkor fontos, hogy érthetően, választékosan kifejezve, kielégítő válaszokat vagy magyarázatokat adjon gyermekének, hiszen ezzel nemcsak szellemi potenciált ad át, de a társas érintkezésre vonatkozó alapvető kritériumokat is tanítja – hiszen kommunikálni az emberiség kezdete óta az egészséges lét szinte legfontosabb mentális eleme.
A pszichikum fejlődésével a játék minden gyermek lételemévé és a mindennapokat kitöltő fő tevékenységi formává válik. Immáron közvetlen tapasztalás útján is megismeri a környezetét alkotó tárgyakat és azok funkcióit, – legyen az valódi játékszer, vagy egy használati tárgy.[17] A formákhoz, színekhez rendelt összefüggések segítik a pontos észlelést, ezért a „[…] játék, történjék egyedül, vagy közösen a gyermek számára fontos tevékenység. Az általános-és beszédfejlődés szempontjából fontos szerepe van, ezért semmi sem zavarhatja meg, vagy szakíthatja félbe”[18].
Folty. köv.
Hivatkozások jegyzéke:
[1] Martina Hasselman, Hogy szebben beszéljek. (Budapest: Egmont, 2001): 9.
[2] Montágh Imre et al., Gyakori beszédhibák a gyermekkorban. (Budapest: Holnap, 2002): 43.
[3] Hasselman: 8.
[4] Richard Woolfson, Gyermekünk testbeszéde. (Budapest: Trivium, 1999): 34.
[5] Montágh et al.: 44.
[6] Salamon Jenő, Az értelmi fejlődés. (Budapest: Gondolat, 1983): 228.
[7] Salamon: 228
[14] Erwin Richter et al., Így tanulnak beszélni a gyerekek. (Budapest: Akkord, 1997): 52-56.
[15] Richter et al.: 41.
[16] Richter et al.: 40.
[17] Richter et al.: 57.
[18] Richter et al: 57.
Kommentek