Sokan vannak olyan nők, akik épp ebben a pillanatban, pontosan ezt érzik… Sokkal többen, mint gondolnátok…
Jobbágy Károly: SZOMORÚ SZERELEM
A nő, ki nős embert szeret,
szomorú szerető nagyon.
Éjjel a vágy, ha rámered,
felsír… Mert nincsen irgalom.
Hetenként egy-egy délután
eljön hozzá, ki öleli.
Siet… feléje nyúl sután…
más otthon ízével teli;
a zsebkendőjén, ingein
egy másik asszony nyoma van
s a férfi életében ím
ő – bárhogy lángol – nyomtalan.
Csak, mint a napfény, felragyog,
aztán pár napra beborul;
az ünnepek, vasárnapok
magányban telnek, józanul.
Néha, ha fáradt s kézbefog
otthon egy könyvet és leül,
pár sort elolvas… felzokog,
mert oly sokat van egyedül.
De miért? Hisz ő is annyit ér,
mint az, akinek férje van;
benne is úgy lobog a vér,
szeretne élni boldogan;
fényes vasárnap járni kinn,
büszkén, karolva vinni őt,
mutatni: Nézzétek! Enyím!
Állni a pletykálók előtt,
s nem mellékutcák kis, sötét
zugában kapni csókokat
és ijedten rebbenni szét,
ha ismerős, ki ott haladt.
A nő, ki nős embert szeret,
sok rossz asszonynál többet ad:
hitet, szerelmet, életet,
türelmet, ifjú álmokat…
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”
(Máté Evangéliuma 7.)