Éltem egy új korszakba lépett, amikor pontosan 10 évvel első házasságom után Férj 2 felesége lettem. Mi sem bizonyítja jobban, hogy hittem a házasság intézményében, mint az, hogy újra férjhez mentem. Hittem a szerelem erejében, a szeretetben, az együttélés építkező voltában. Igazi családot akartam, békét és harmóniát, ám ismét nehéz évek következtek. A megismerkedésünk erős kezdés után még erősebb volt a visszaesés, mert a boldogító (?) igen kimondásával szinte egyidőben a házasság ismét lejtmenet vett.
Férj2 szintén szakmabeli, csakúgy mint a prototípus. Egy utazás hozta meg az új szerelmet. Ez volt a karmám, valószínűleg… Egy déli ország volt a cél: napfény, tenger, homok, naplemente, csókok és szerelem. Szinte törvényszerű volt minden, mindennek így kellett történnie. A kezdetnek és a végnek is.
De kezdjük csak az elején, adjunk teret a szép emlékeknek is. Mert ezeket hajlamosan vagyunk elfelejteni és ez egyáltalán nem szép…
Szerettem időben érkezni és szerettem korán kelni, az valahogy megsokszorozta az erőimet. Így a 6 órás találkozó egyáltalán nem érintett érzékenyen. Utastársaim közül egyedül Férj2 állt árván a nagy tér közepén. Én vidáman, könnyed éberséggel szálltam ki a taxiból és léptem oda hozzá. Nyilván utastárs – gondoltam. Ki más lehet e hajnali órán a liget mellett húzódó macskaköves placcon? Bemutatkoztunk. Valami vibrálás volt a levegőben. Amúgy bejött a pasi, de ennél a megállapításánál még gondoltban sem mentem tovább. Inkább rágyújtottam és boldog elégedettséggel pöfékeltem vékony, hosszú cigarettám. Rengeteg szúnyog volt, így kifejezetten örült, hogy füstölgésem távol tartja a vérszívókat. Sőt, még kérte is, hogy fújjam rá a füstöt. Ez elég perverz egy nemdohányzótól, igaz? Hm…
Lassan összegyűlt a banda és utunkra indultunk, hogy 7 nap múlva rengeteg élménnyel, új barátságokkal és új szerelmekkel gazdagabban térhessünk haza.
Gondolom nem lesz meglepő a folytatás. Rengeteg kalanddal, romantikus sétával, nagy dőzsölésekkel és móka-kacagással megspékelve egy nagy szerelem bontakozott ki az 1 hét alatt. Férj2 akkor még kapcsolatban élt, de a hűtlen kedves napjai már meg voltak számlálva. Ekkor jöttem én, végső csapást mérve az akkor már haldokló kapcsolatra. Hittem én. Férj2 a rengeteg új impulzus kapcsán hirtelen döntésképtelen helyzetbe nyomta saját magát, mint ilyen helyzetekben a pasik általában. Tisztelet a kivételnek. Jó lenne, de mégse… Mit tegyek és hogyan… Nekem pedig valahogy mégsem akaródzott erőszakosan kitúrni a nőt, ráadásul a kisfiával. Így egy pár hétre vége is szakadt a kalandnak, ami tulajdonképpen engem nem viselt meg. Edzett voltam már és bámulatosan alkalmazkodó. Ha ennyi jutott, hát ennyi. Volt egy csodás hetem, másnak még ennyi sem…- törődtem bele az igazából elfogadhatatlanba. Megint csak játszottak velem… Persze a gondolataim csak körülötte forogtak, folyton a telefont lestem. Hátha hív, hátha ír.
… és utalnék egy korábbi bejegyzésemben már említett bevésődő eseményekre, a telefonhívás is ilyen volt. Akkor a város elitnek kikiáltott negyedében laktunk (albérletben), én pedig épp munkából tartottam hazafelé, villamossal. Egy forgalmas vasúti- és közlekedési csomópontnál kanyarodott a villamos, amikor megcsörrent a telefonom. Ő VOLT! …és találkozni szeretett volna velem, beszélni a jövőről, mert a korábbi életét lezárta, elköltöztek életének korábbi bérlői.
Találkoztunk, beszélgettünk… és hamarosan összeköltöztünk. Egy lett az ágy, egy a kenyér. Ismét. Boldogok voltunk. Újra igazi család lettünk, aminek csak Vanda nem örült. Férj2 és Vanda sosem rajongott egymásért és ahogy nőtt Vanda, ennek határozottan hangot is adott. Férj 2-vel való megismerkedésünkkor Vanda még ovis volt, a válásunkkor már iskolás. Egyébként Ő is profitált – még ha keveset is – ebből a kapcsolatból. Könnyebb volt a terheket némileg megosztva nevelni Őt. exFérj 1 és Férj 2 is utálta egymást, de azt hiszem, ennek ellenkezője lett volna csak igazán furcsa.
A közös élettel az anyagi terhek is eloszlottak valamelyest, de mégsem voltunk közös kasszán. Érdekes, hogy exFérj 1 óta senkivel nem tudtam közös kasszára állni. Valószínűleg ösztönösen. Első “kalandom” 1 bőrönddel, 1 gyerekkel és némi készpénzzel végződött, anyagilag és lelkileg is megtépázva léptem ki első házasságomból. Azért némi készpénzzel, mert én balga, sosem tartottam meg egy fillért sem a tisztességesen megkeresett extrákból, dollárokból, márkákból és svájci frankokból. “Leadtam” mindent, a közös kasszába. Ma már tudom, hogy nem kellett volna. Egy nálam jóval idősebb kolléganőm mindig mondta: “Nem kell minden bevételedről a férjednek tudnia. Legyen saját kis megtakarított pénzed! Sosem tudhatod!” Én azonban szerelmes voltam, becsületes (erre tanítottak!) és büszkén-boldogan vittem haza a fizetésem.Végül, a válás alkalmával elméletileg feleztünk, gyakorlatilag kisemmizett. Övé maradt a telek, az autó ésatöbbi. Én meg hülye voltam, de csak a hülyéket lehet átverni. Szóval bizonyosan a rossz emlékek okán azóta sem közösködöm senkivel. Közösen vállaljuk a mindennapi élet terheit, de mindenkinek van saját “vagyona”. Az élet pedig engem igazolt, mert Férj 2 is ment a levesbe… Ettől függetlenül igyekeztünk kulturált és szerető családi környezetet biztosítani a lányom számára.
4 évig szuperül működött minden. Aztán összeházasodtunk. Ez hiba volt. Pedig akár jól is elsülhetett volna. Ő, Vanda, 2 tanú és én voltam jelen. Ez volt a négyfős-nemrongyrázós-kockás abroszos esküvő. Boldogság volt.
(A kép forrása: myspecialfairytale.blogspot.com)
Aztán Ő egyszerűen ellaposodott és vele együtt a kapcsolat is. Tipikus unalmas férj lett. Én pedig lázadtam. Épp az ellen, ami terítéken volt. Nem éreztem boldognak magam, elmúlt a varázs. Megszerzett és kész. Részéről ennyi volt. Nyilvánvalóan Ő másképp látta/látja, de én azt hiszem, ezúttal sem hibáztam. Egész egyszerűen Ő nem a megfelelő ember volt. Amikor lehull a lila köd, jönnek a “szürke” hétköznapok, a megoldandó problémák, na akkor ugrik a majom a vízbe. És fullad is bele, rosszabb esetben.
Én még gyereket szerettem volna, Ő mereven elzárkózott tőle. Én nagyobb, vagy legalább jobb elosztású lakást szerettem volna, ő maradt volna a régi helyen. Én szerettem volna meghitt, összebújós estéket, ő rendszeresen hajnalig tévézett. (Tönkre is tette a távirányító a sok kapcsolgatással 🙂 ). Időközönként fehérneműben flangáltam előtte, hogy felhívjam magamra a figyelmet és jelezzem, hogy én is nőből vagyok. Ez persze őt csak a tévézésben zavarta. Én szerettem volna, ha veszünk egy autót – lehet bármilyen használt is – Ő viszont nem tud vezetni, így nem akart autót. Itt álljunk csak meg egy szóra (úm. Grétsy László…) Nálam – mint azt korábban említettem is – alap, hogy egy pasi tud vezetni, és jól vezet. Akkor valószínűleg tudathasadásom volt, mert nyilvánvaló, hogy az a pasi aki nem vezet, azzal valami gáz van. Arról nem is beszélve, hogy ha az előbbi lista nem lenne elég egy kapcsolat kimerüléséhez, még Vanda fejére is rácsapott egy könyvvel. Itt aztán betelt a pohár és áldom a Jóistent, amiért nem adott meg vele kapcsolatban semmit, amire vágytam.
Természetesen ekkor nekem jött egy harmadik, bonyolult és titkos kapcsolat. Ez is törvényszerű volt.
Egy esti beszélgetés alkalmával közöltem, hogy vége, elválok. Vanda volt a legboldogabb, amikor megtudta. Amikor elmondtam neki, hogy elköltözünk, azt kérdezte: “Mikor?” A szíven szakadt meg és tudtam, hogy ismét jó döntést hoztam.
A válás sima ügy volt, már rutinból ment, hiszen nem volt sem közös vagyon, sem közös gyerek. Lett ex újabb exférjem. Amikor meghozták az ítéletet, megfogadtam, hogya jövőben csak és kizárólag olyan férfival vagyok hajlandó bármilyen szerelmi viszonyt létesíteni, aki outsider, semmi köze a szektorhoz, amiben én is dolgozom. Továbbá csak olyannal, aki tud vezetni, nem veri a lányomat és engem is megbecsül. Ugye nem támasztottam nagy követelményeket?
Neked is van egy történeted? Írd meg nekem és közzétesszük. Érdekel a véleményed!