Namégegyszer! – Kikérdezési hogyanne…

Aktuális lehet a téma, lévén alig 1 hete kezdődött az iskola. Azok a gyerekek, aki nem dőltek ki már az első héten valami takonykórtól (éljen a visszatérés a közösségbe), bizonyosan már megírtak jó néhány házit, netán feleltek is. Doga még tuti nem volt, bár ami manapság folyik az oktatásban, simán el tudom képzelni. Régen sem volt fáklyás menet kitaníttatni a gyereket, kis hazánk “ingyenes” oktatási rendszerében. A legjobban azt szeretem, hogy ingyenesnek hívjuk. Arra a 20-50 .000 Ft-ra gondolnak, ami egy iskolakezdést jelent? Vagy esetleg a WC papírra, fénymásolópapírra amit én amúgy ingyen veszek, és minden évben kezdőcsomagként beküldöm a diákkal? Esetleg az osztálypénzre? Okéoké, ingyenes. Ingyen meghallgathatod a szülőin, mennyibe fog kerülni ez a 10 hónapos “cirkusz”. De mindez rendben is volna, ha a tanárok szívvel-lélekkel-gyerekszeretettel tanítanának. Én sajnos épp az ellenkezőjét tapasztaltam.

Vandát jó iskolába adtuk, egy belvárosi kéttannyelvűbe. Szerettem volna, ha angolt tanul, abban segítségére lettem volna; ám a németes osztályba vették csak fel. Azt hittem jó suli, de tévedtem. Ennek ellenére Vanda nagyon jó tanuló volt, kb. általános 5. osztályáig. Igazán büszke  voltam rá. Micsoda isteni ajándék – gondoltam. Vanda nagyon jó kis keverék lett. Nincs mit szerénykedni, jók voltak a gének. Szép és okos is. Remek párosítás. Sosem felejtettem el hangsúlyozni mennyire fontos, hogy tanuljon, hogy jó tanuló legyen. A képességeihez képest. Sosem vártam el tőle többet, mint amekkora a puttonyába fért. Azt hiszem sikerült reálisan felmérnem a képességeit és készségit, nem voltak extrém elvárásaim. De ami volt, ahhoz ragaszkodtam és hajthatatlan voltam. Abban maximalista voltam. Sosem voltam híve annak, hogy egy versenyistálló karcsú paripájává neveljék, nem nyaggattam Őt rögtön elsős korában, 1 nappal azután, hogy iskolapadba ült. Ám később, ahogy kamaszodott és a barátaival, osztálytársaival több időt töltött, mint a szüleivel, minden alkalmat megragadtam, hogy kifejtsem neki nézeteimet. Néhány fontos dolgot mindenképpen bele akartam vésni a kis fejébe a “Miért fontos tanulni?” témában:

1.  A férfiak igenis szeretik az okos nőket, akik minden szempontból magasra teszik a mércét. Az, hogy a férfiak jobban szeretik és könnyebben boldogulnak a kevésbé okos nőkkel, egy végtelenül ostoba és sajnos széles körben elterjedt, téves sztereotípia. Az észhez társuló tájékozottság, nyíltság és humor pedig egyenesen ellenállhatatlanná tesz egy nőt. És ehhez nem kell szupermodell alkatnak, azaz csontsoványnak lenni. Természetesen az ízlésesen viselt fizikai test csak dob egyet a dolgon.
2. Sosem számít mi lehetett volna, ha nem tettél meg minden tőled telhetőt.
3. Ami a fejedben van, csak az igazán a Tiéd, azt senki nem veheti el.
4. A szorgalom idővel busásan megtérül.
5. Szervezettség a fejben, siker az életben.
6. Nem mindenki matekzseni, de a szorzótábla alap.
7. Mindig legyen egy elérhető célod. Továbbá atlaszod, körződ és vonalzód.
8. Nem kell mindent tudni, csak a megfelelő embereket ismerni. De ilyen emberek közelébe csak úgy nem kerülhetsz.
9. A szépség nem egyenes út a boldogsághoz.
10. Ne akard, hogy eltartson egy pasi, légy mindig anyagilag független. Ehhez viszont tanulni kell.
11. Nem ciki jó tanulónak lenni.

Azt hiszem, mostanra beért a sok papolás. Sajnálom, hogy nem korábban, de végül is az eredmény a lényeg. És még nem késő. Bevallom sokszor hittem, hogy nem fog ez menni, Vanda egyszerűen lusta. Aztán csoda történt és megtáltosodott. Egyszer még megköszöni… 🙂

Egy valamit azonban be kell ismernem. A kikérdezés nem volt az erősségem. 2 dolog miatt: először is azért, mert azt gondolom felesleges. Szerintem minden gyereknek meg kell tanulnia tanulni (ehhez alsó tagozatban minden segítséget megadtam, ergo felsőben hadd legyen önálló a gyerek), bíznia kell magában és meg kell értenie, hogy a tanulás az ő kötelessége. Minden, amit tesz, vagy épp nem tesz, az kizárólag az Ő felelőssége. Olyan mint a felnőtteknek a munka. Ha csak amiatt tanul, hogy kikérdezik, hosszútávú sikerre nem számíthatunk. Másrészt pedig maximalista hozzáállásom a kikérdezésben is megmutatkozott és ezzel sajnos ellenkező hatást értem el. Sosem volt elég jó az a megtanult tananyag, ráadásul ekkor jött az állítólag borzalmasan irritáló hangsúllyal elmondott: “Namégegyszer!”  Vanda ezt mérhetetlenül utálta és hiába mondta, én nem tudtam másképp mondani  Ezt csak tetézte, hogy nekem kizárólag az 5-ös érdemjegy volt elfogadható. A 4-es az miért nem 5-ös, a 3-asért kár volt leülni tanulni, az 1-es 2-es pedig egy szót sem érdemel. Értem én, hogy nem kell kitűnő tanulónak lennie mindenkinek, de azért az sem trendi, hogy több tantárgyból állt bukásra, ugye?

Mentségemre legyen mondva, hogy nemcsak vele szemben voltak/vannak magas elvárásaim. Felnőtt fejjel diplomáztam a hírös város egyetemén, 4,95-ös átlaggal. Munka, gyerek, család mellett. Nekem így volt jó, én így voltam elégedett önmagammal. Így Vandától sem vártam mást, csak annyit, hogy képességeihez mérten a maximumot hozza ki magából, hiszen neki csak ez a dolga, ráadásul még jófejű gyerek is. Ám ezek az elvárások őt inkább frusztrálták, mint ösztönözték. Azt gondolom, hogy még inkább zavarta az, hogy szeretett volna megfelelni, de nem tudott. Ezért később már csak szúrópróbaszerűen ellenőriztem, aztán pedig csak akkor, ha nagyon leromlott a teljesítménye.

Így utólag be kell látnom, hogy a kikérdezés hogyanjával  sokat rontottam a helyzeten és ma már tudom, hogy esetleg a 4-es is jó jegy, hiszen az jó.

(A kép forrása: www.mindquilt.com)

Így, kedves szülő társaim – elsősorban nők, hiszen a gyerek rossz tanulmányi eredménye is a mi lelkünkön szárad -,  figyeljetek oda, hogy kérdezitek ki a gyerkőcöket és mit vártok tőle.  A “hogyanne” módszert leírtam.  Egyébiránt mégis azt hiszem, hogy csak a van-ból lehet felejteni és tudom, hogy nem volt rossz döntés követelményeket támasztani vele szemben. Csak egy kicsit másképp kellett volna, talán úgy még hatékonyabb lett volna.

A történethez hozzátartozik, hogy Vanda apjával ebben a témában sem értettünk egyet, és lévén a víz is a kisebb ellenállás irányába folyik, Vanda is az apja nézeteit osztotta. Jó kis szélmalomharc volt, de ki mondta, hogy a gyereknevelés könnyű?

Ti mit gondoltok a kikérdezésről, követelményekről, együtt-tanulásról?

Neked is van egy történeted? Írd meg nekem és közzétesszük. Érdekel a véleményed!