A kép forrása: www.catfineart.com
Meggyőződéssel és tapasztalatból állítom, hogy a rituálék fontosak és működnek. A gyerekek pedig imádják őket, még ha kezdetben épp sehogy, vagy csak egy kis félmosollyal nyugtázzák azokat. Titokban már bekúszott a kis fejükbe minden részlet. Epekedve, kikerekedett szemecskékkel szinte önkívületben várják, hogy megszólalj és jöjjenek a megszokott frázisok. Az érdeklődő félmosoly után jön a sikongatás, majd még később aaaa …. valószínűleg gyereke válogatja, de minden bizonnyal ezerféleképpen lépnek velünk interakcióba… Főleg, amikor beszélnek.
eL (másodszülött kislányom – a szerző) most a sikongatásnál tart. Olyan meggyőződéssel és olyan széles vigyorral teszi mindezt, hogy egyszerűen zabálnivaló. Közben pedig le sem veszi a tekintetét a becserkészett “valamiről”, esetleg néha a ránk pillant, persze jelentőségteljesen, pusztán megerősítésképp. Egészen nyilvánvaló jelét adja annak, hogy észrevette. Mi pedig boldogan nyugtázzuk, hogy gyönyörű gyermekünk valamit mégiscsak ért abból, amit minden este kizárólag az Ő szórakoztatására előadunk. Persze közben mi is remekül szórakozunk. Földöntúli érzés és szavamra nagyon klassz dolog, amikor a gyerkőctől visszajelzés érkezik. Ezt nyilván senki sem várja az első héten, de amikor megjön, az nagyon szuper… 🙂 Hónapokig csak mesélsz és beszélsz a gyermekednek, be nem áll a szád egész nap, és ha épp nem a zenei nevelés van napirenden, amikor is századjára nyomod meg a ‘Replay’ gombot a CD lejátszón, nos akkor minden bizonnyal mit csinálsz? Hát beszélsz. Naná, hiszen egész nap lehet szótlanul jönni-menni. Főleg ha nincs nagyi, dédi, másik gyerkőc a közelben, akivel felnőtt ügyekről lehetne egy kicsit csevegni napközben. Nálunk sajnos nincs. Ezért én szinte egész nap beszélek (ezt persze mások is így csinálják szóval ettől még nem vagyok királynő :). Azzal a a nem titkolt szándékkal teszem ezt, hogy eL is korán kezdjen el majd beszélni és akkor majd jól megértjük egymást. A gügyögés idegesít, a dajkabeszéd viszont fontos. A kettő azonban nem ugyanaz. Én sosem alkalmaztam az érthetetlen és roppant bután hangzó ütyülü-pütyülü nyelvet. A gyermek egy értő lény, ergo beszéljünk már hozzá szép magyar nyelven. Nemdebár? Hangsúlyozva, szép kerek, netán többszörösen összetett mondatokban. A nyávogó és fülsértő vinnyogás helyett éljen az egyszerű, magas hangfekvésű szavakat, elnyújtott szótagokat alkalmazó dajkabeszéd – mint azt egy nálamnál sokkal okosabb és a témában kutató pszichológus hölgytől néhány hónappal ezelőtt megtudtam. eL-lel ugyanis részt vettünk egy MTA kutatásban, ami a gyerekkori beszédfejlődést vizsgálta. Még oklevelet is kaptunk. 🙂 Szóval, én igyekszem szépen és választékosan beszélni, amikor a gyermekeimhez szólok. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ez nem mindig sikerül. Nem mintha ennek ellenkezője megerőltető lenne, de néha azért én is odabökök egy szimpla “nem”-et. Az örökös dumálás egyenes és örvendetes következményekét Vanda (elsőszülött kislányom – a szerző) 11 hónaposan beszélni kezdett és 1 évesen már a “Szerintem, Nagyapa…” szófordulatokat alkalmazta. Büszke voltam rá, hát még a Nagyapa, aki a játszóra tartva nagy örömmel és szeretettel fogadta az ámuló-bámuló-mosolygó szomszédnénik elismerő bólogatásait.
eL sem menekül, neki is dumálok. Napközben szinte folyamatosan, ám vehemenciám estére azért jelentősen visszaesik. Ekkor jön az újabb kör a CD lemezről, amit persze imád.
Amíg a pocakomban élt, folyton azon morfondíroztam, hogy fogok én verseket, meséket mondani neki, az éneklésről nem is beszélve, lévén hangom egyáltalán nincs. Olyan régen volt pici Vanda, hogy totál elfelejtettem mindent. Ez a dilemma azonban egy szép magyar és külföldi gyerekdalokat tartalmazó CD megvásárlásával megoldódott. A padláson levő dobozokból pedig előhalásztam jópár mesekönyvet. Ebben az időben Pé-t folyamatosan elláttam feladattal, Ő pedig lelkesen hozta haza a kinyomtatott verseket, mondókákat. Még arra is vetemedtem, hogy egy zenei bölcsi éves tematikáját is elküldtem nyomtatásra. Nehogy eL bármiben is hiányt szenvedjen.
A csajszi tehát visongat. A kulcsszavak: autó, macska, kutya, repülő. A visongatás időpontja: minden este 8 és fél 9 között. Ekkor zajlik ugyanis a legtutibb esemény… az esti szertartás. Erről bővebben rögtön.
Alapvetően rituálékban gazdag család vagyunk, de kizárólag eL születése óta. Nevezetesen:
1.) Kanalas étkezések utáni rituálé: mikor is eL boldogan nyalja le a kanalat, miután azt Anya kétszer a tányérhoz, etetőpohárhoz kocogtatta. Jelentése: elfogyott, ügyesen megetted, egészségedre.
2.) Vacsora utáni rituálé: az ‘Igy ketyeg az óra…” és az “Erdő szélén házikó” c. mondókák énekkel egybekötött elmutogatása, legalább 2x. Jelentése: vége a napnak, irány az ágy!
3.) A nap vége rituálé: a “Csacsi húzza szekeret…” c. mondóka csiklandozással egybekötött elmondása, maximum 2x. Jelentése: vége a napnak, megyünk fürödni.
4.) “Felmenős” rituálé: az emeltre indulva Apa az általa költött mondókát kántálja, melynek szavainak száma megegyezik az emeletre vezető lépcsőfokok számával. Igy ritmusos és jól hangzik. Jelentése: tényleg vége a napnak.
5.) Fürdés előtti rituálé: csodás falmatrica, az óra, Vakondúrfi és az Angyalka (AngelCare bébiőr) valamint Anya fotójának, hasában eL-lel, valamint eL nevének betűi (fából a polcon) üdvözlése. Jelentése: a fürdés következik
6.) Fürdés alatti rituálé: beszélgetés a kiskacsával, majd Anya érkezése, aki minden nap pontosan a ugyanazon a helyen a megszokott módon tartja a törülközőt; aztán egy kis tükrös játék.
7.) Alvás előtti rituálé: a nap fénypontja. Elköszönés a kerttől, majd a riasztó működésének ellenőrzés. A szülői háló ablaka mögül csodás világ tárul eL szeme elé. Az utca. Autók, gyalogosok, futók, biciklisek, repülők, kutyák és macskák. Ő pedig élvezettel les, sikongat, ha épp megjelenik egy számára oly kedves “valami”, az előbb felsoroltak közül. A vörös macska az ász. A sztár. A szomszédban lakik, szürke társával együtt. Őt nagyon ritkán látjuk, mert szerintünk a szürke macskával együtt elmentek vadászni kínai egerekre. Amikor ezt a mondatot meghallja eL, hangosan felkacag. Alvóbarátok ellenőrzése után séta vissza a szülő hálóba, újabb sikongatva lesés majd elköszönés mindenkitől. A játszótértől, a lámpáktól, a fáktól, az utcától, az emberektől, a kutyáktól, macskáktól, repülőktől. Jó éjszakát kívánunk a riasztónak, majd elköszönünk a csodás falmatricától, az órától, Vakondúrfitól és az Angyalkától (AngelCare bébiőr). eL-t betesszük a kiságyba, ahol még 2x megkínálom vízzel, megsimogatom a fejét és biztosítom, hogy mindjárt visszajövök. eL pedig a legtöbb alkalommal 1 szó nélkül elalszik. Néha persze picit nyöszörög, ha fáj valamije, jön a foga, esetleg egy kis pocibaj gyötri, vagy ha nagyon fáradt. De egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány alkalommal történt ilyen a közel 1 év alatt. Majd ezután eL végigalussza az éjszakát és néhány kivételtől eltekintve reggel 8-kor ébred. A néhány kivétel a 7 vagy fél 8. És ez így van 5 hetes kora óta.
Ezek a kedves kis rituálék nap mint nap ismétlődnek, szó szerint, persze apróbb módosításokat néha kell eszközölnünk, ahogy eL cseperedik.
Rituálék vannak egyébként a szüleimnél is, mert nyilvánvalóan nem tudjuk magunkkal vinni itteni életünket. eL remekül alkalmazkodik az egyes helyszínek/otthonok más-más rituáléihoz. Klassz kis csaj.
Ti milyen szokásokat/rituálékat gyakoroltok nap mint nap? Egyáltalán, mit gondoltok erről?
Az általunk kialakított napirend és szokások, az állandóság és a kiszámíthatóság nyugodt élettel és szépen fejlődő, mosolygós, kiegyensúlyozott gyermekkel ajándékoz meg minket.
Neked is van egy történeted? Írd meg nekem és közzétesszük. Érdekel a véleményed!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: