Hahó Apukák, Anyukák! Szívunk?

eL beteg lett. Az első betegsége, így az ősz kezdetén. Valahol már vártam is, persze nem konkrétan.  De az mégsem járja, hogy majd bölcsiben legyen először beteg…

Első nap köhintett egyet-kettőt, aznap éjszaka 2-3 óránként felébredt, majd másnap jött az orrfolyás, a láz, s vele együtt a Nurofen szirup, valamit az ilyenkor nélkülözhetetlen eszköz: az orrszívó-porszívó.

A rettegett orrszívó-porszívó. eL egy angyal, de ez a “valami” nála is kiverte a biztosítékot. Mivel még nagyon picuri, s nemhogy beszélni nem tud, de orrot fújni sem – nem volt más választásunk.

Először még érdeklődően méregette, de ahogy bekapcsoltuk a porszívót (amit egyébként a karámjából mindig érdeklődve néz használat közben) és a kis orrnyílásához tartottuk a szívófejet, megrengett a Föld, a patakok kiléptek a medrükből, és eljött a világvége: eL őrült visításba kezdett, s teszi ezt azóta is minden alkalommal, ahogy a “szívó-kígyó” előkerül. Nem mondom, hogy szuper és frappáns a név, de mivel szereti az állatokat (kutyák, macskák előnyben!) gondoltam jó lesz ez… a porszívócső kígyó gyanánt, az eszköz meg ugye szív. Jó-jó, nem mindig vagyok kreatív.

Tehát, kérdem én kedves Minisztereink vagy Államtitkáraink Egyikét (bárki, aki az ügy mellé állna, pl. az Emberi Erőforrások minisztere vagy a Család-és ifjúságügyért Felelős Államtitkárságról az államtitkár asszony, bárki…), hogy miért nem kaphat minden gyermeket vállaló család 1 (azaz egy) darab Nosiboo készüléket?

Milyen klassz is lenne… Minden beteg kisgyermeknek és aggódó szülőnek lehetne egy-két nyugodt éjszakája, vagy épp nappala.. Nem elég ilyenkor a láz, az étvágytalanság és a nyűgösség ellen küzdeni, még küzdhetünk a szegény kis beteggel is, aki minden erejét összeszedve, felnőtteket megszégyenítő erővel harcol az ellen, hogy megszabadítsák a takonytól. Kapkod a kezével, dobálja a fejét és közben ordít, nyilvánvalóan. Persze nem az ő hibája… Nem érti, miért történik vele az, ami…

eL is így küzd… Ahogy meglátja az apja kezében a szerkezetet, az ölemben ülve, azonnal fordul felém, nyújtja a kezét – menekülne. Szegénykém nem tudja, hogy nem én leszek a megmentője és hogy igazából senki sem menti meg, továbbá azt sem, hogy nem fog menekülni… De ilyenkor olyan édes. Tiszta szívű, mint minden gyermek és bízik bennem… ez jó…

Igen, tökjó, hogy az állam támogatja a családokat, a gyermekvállalást. Remek. Csak nem eléggé. Szuper a GYED extra, a családi adókedvezmény, a gyerkőcök után alanyi jogon járó juttatások, az extra szabi, az ingyenes tankönyv és étkeztetés (a rászorulóknak)…stb.,  de egy Nosiboo nem jöhetne még? Most komolyan… Az ára olyan 40.000 Ft körül van, ami bizony sok családnak nagy teher. Igaz, hogy egyszer kell megvenni, de van aki egyszer sem tudja… (ráadásul csendesen működik, minden életkorban csúcsszuper , mert állítható a szívás erőssége, ráadásul kis helyen elfér… Na mind1…)

Szóval, az előbbiről eszembe jut az a 3 gyerekes Anyuka, akivel múlt héten a gyerekrendelőben találkoztam. 3 kedves arcú, helyes kiskölyök, 2 fiú, 1 kislány. Persze amikor Lucát sírva öltöztette anyukája (aki nem oltást kapott, csak szimplán fél a doktornőtől), rájöttem, hogy őt is fiúnak hittem, pedig ő is kislány. Nos tehát 2 kislány, 1 fiúcska. Anyukájuk olyan 35 körül lehetett,  hegymászós-kirándulós szandálban, drapp zoknival, háromnegyedes, kinyúlt, szintén drapp nadrágban és egy pink ujjatlan felsőben. A nagyobb kislány leggings-e (lánykori nevén cicanadrág) a bokáját verdeste, a haja kócos volt és kesze-kuszán állt benne a sietősen belerakott hajráf. A legkisebb kislány (ő volt Luca) egy kopott kis babakocsiban ült (mindhárom gyerek használta már), egy body és egy kisnadrág volt csak rajta, pedig aznap hűvös volt. A kisfiú szandija még épphogy jó volt rá, nagylábujja már kilógott belőle. Összeségében azért tiszták voltak és látszott az Anyukán az igyekezet. Nagyon igyekezett olyannak tűnni… olyannak, ahol minden rendben.  Én meg ott ültem a váróban, farmernaci, ing, balerinacipő, kicsi smink (anélkül nem lépek utcára),ölemben eL, csinos pink farmernaci, body, felső, cuki mellény…  mellettünk a rózsaszín szupercsajos városi kiscirkálónk, a viszonylag új babakocsink. Akkora volt a kontraszt, nem hiszem, hogy elég plasztikusan le tudtam írni…. elszégyelltem magam, pedig igazán nincs miért. Mostanság minket is megtépázott az élet,  no nem mintha korábban milliókat vittünk haza havonta…sőt! Nem vagyunk gazdagok, egy átlagos család vagyunk, pénz helyett mostanság szeretettel töltjük meg a padlást… (meg dobozokkal, mert nemrég parkettáztunk)… De hozzánk képest vajon az a 3 gyerekes család hogyan, mennyi pénzből él? Elszomorodtam, de mi következtünk, így eL felkaptam és már csukódott is mögöttünk az ajtó…

Jó-jó, minek vállal gyereket, aki nem tudja felnevelni és tisztességgel öltöztetni, taníttatni – elfogadom, jó érv. Mi is eszerint élünk. Mivel azonban nem ismerjük az ő történetüket, nincs  jogunk ítélkezni felettük.  Hiszem ugyanakkor, hogy sok szegényebb sorból kikerülő gyerekből lehet értékes és nagyszerű felnőtt, míg számtalanszor láthatjuk, hogy a gazdag, elkényeztetett csemeték miként élnek fényűző, könnyelmű és üres életet, és hányszor rohannak vesztükbe.  De ennek fordítottjára ugyanígy találunk ezer meg ezer példát. Távol álljon tőlem, hogy kategorizáljam és  egyfajta kasztba nyomjam a gyerekeket, szülőket, családokat. Az viszont tény, hogy gyereket nevelni ma Magyarországon nem könnyű és bizony komoly anyagi terhet ró a családokra. Még akkor is, ha a család nem tud, vagy nem akar együtt rohanni a világgal. Akkor is nehéz, ha nem halmozzuk el a gyerekeket műanyag robotokkal, különféle haszontalan játékokkal és nem kap tabletet szülinapjára, TV-t karácsomnyra, Ipod-ot a névnapjára és autót érettségire. Enélkül is nehéz.

Az Anyukás történtet csupán azért meséltem el, mert ide kívánkozott. Szomorúan konstatálom, hogy valószínűleg rajtuk sem segít senki. Tényleg sok a nélkülöző család (már a gyerekek 60%-a ingyen kapja a tankönyvet – hm… mi ez, ha nem borzalom??? Elszegényedünk…)

Minden gyerek megbetegszik egyszer, így ha rajtam múlna, én bizony adnék minden családnak Nosiboo-t… Ott lehetne minden kórházi csomagban, a tanácsadó füzetek és a termékminták mellett… Ja, és ráadásul magyar találmány! Gratulálok a fejlesztőnek!

De engem nem kérdez meg senki, pedig vannak jó ötleteim…

eL-nek veszünk egy Nosiboo-t. Természetesen csajos színűt. Ha lesz rá pénzünk.

ps: NEM fizet a Nosiboo, mert ez nem a reklám helye. Csak egy magánvélemény. OK, akkor ezt is tisztáztuk.

Neked is van egy történeted? Írd meg nekem és közzétesszük. Érdekel a véleményed!

A kép forrása http://hu.nosiboo.com/